Norvég erdei macska

Ha valamelyik fajta, hát a norvég erdei macska mindenképpen megérdemli a legendás jelzőt. Elődje - a skogkatt, tehát az erdei macska - évszázadokig erdőkben vadászott, majd a vikingek hajóin indult világhódító utakra, alakja bekerült még a norvég mesékbe is; többek között ő hozta a gyerekeknek a játékokat és az édességeket, bozontos farkára erősítve. A skandináv mesékben egyenesen valamiféle "tündér keresztanyaként" ábrázolják. Szerencsére a norvég kormány még időben védetté nyilvánította ezeket a macskákat, mielőtt még a meséktől különösebben nem meghatódó norvég vadászok végleg lelődözték volna az utolsó példányt is. A norvég macskát csak későn, 1977-től ismerték el mint házimacskát. Megjelenése impozáns, erőteljes, a maine coon után a második legnagyobb macskafajta. Egyes tenyészkönyvek azt írják, hogy a norvég erdei macska megvásárlásával kettő az egybent veszünk, hiszen a tavaszi vedlés során a bundája szerkezete teljesen megváltozik, így a téli alsónemű levedlése után külsejében egészen más macskát kapunk a nyárra. A világosabb színűeknek tömöttebb bundájuk van, mint a sötétebbeknek, a természet így oldotta meg a "fűtést". A norvég erdei macska természetesen létrejött macskafajta. Bundája kezeléséről egy tenyésztő így nyilatkozott: "Az anyatermészet nem pakolt fodrászokat az erdőkbe, így aztán a norvég macska sem úgy lett megtervezve, hogy mindennapos gondoskodást igényeljen a bundája, ellentétben más, tenyésztett hosszú szőrűekkel." Egy-egy alapos átfésülés azért főleg a tavaszi vedlés idején ajánlott.

Eredet

Évszázadok óta élnek már hosszú szőrű macskák Norvégiában mint hagyományos tanyasi macskák és a környék erdőit járó állatok. A hagyományok szerint az emberek őket „erdei macskáknak” hívják. Ezek nem vadmacskák, hanem hosszú ideje háziasított egyedek. A hosszú szőrzettel rendelkező erdei macskák létezése oly megszokottá vált, hogy senki nem gondolt arra, hogy bármiféle fajtanévvel meg kellene őket bélyegezni - egyszerű hosszú szőrű tanyasi macskák voltak. Az 1930-as években néhány erdei macska megjelent a kiállításokon, de még mindig nem foglalkoztatott senkit az a kérdés, hogy külön fajtaként tartsák őket számon. Legtöbbször egyszerű „házimacskaként” szerepeltek. Norvégiában csak az 1950-es években kezdtek komolyan foglalkozni azzal, hogy bejegyeztessék őshonos nemzeti fajtájukat. Ennek egyik legfontosabb oka az volt, hogy az erdei macskák kezdtek eltűnni, és néhány macskabarát félt attól, hogy a fajta kihal, ha nem indítanak célzott tenyésztési programot. 1963-ban megalakult a N. R. R. (Norske Rasekattklubbers Riksforbund - Norvég Fajtatiszta Macska Klub). A fajtastandardot egy hím macska mintájára alakították ki, amely a macskabarátok szemében megtestesítette a norvég erdei macska ideálját - ő volt „Pans Truls”, egy fekete és fehér csíkos kandúr, gazdája és tenyésztője az oslói Pans-tenyészetből Egil és Else Nylund volt. Pans Truls lett a fajta prototípusa. Ezt követően az ország minden részében arra buzdították az embereket, hogy ha macskájuk megfelel a leírásnak (úgy néz ki, mint Pans Truls), vegyék fel a kapcsolatot a szervezettel. Minden egyes macskatulajdonoshoz ellátogattak a szövetség tagjai, és megvizsgálták - pontról pontra, a fajtastandard alapján -, hogy macskájuk bejegyezhető-e norvég erdei macskaként. A szövetséghez oly sok visszajelzés érkezett, hogy újabb felhívást tettek közzé, immár egy adott helyre hívták a jelentkezőket. így egyetlen nap alatt több száz, eddig be nem jegyzett norvég erdei macskát vettek fel a listára. Azóta a fajtát tartók és támogatók tábora lassan, de biztosan gyarapszik.

JELENKORI TÖRTÉNET

1975 decemberében megalakult a Norsk Skogkattring (Norvég Erdei Macska Klub), célja a norvég nemzeti fajta megőrzése, továbbfejlesztése és népszerűsítése volt. Egy évvel később a fajta ideiglenes bejegyzést nyert a FIFé-nél, az európai koordináló fajtamacska-szövetségnél, és 1977-ben hivatalosan is bekerült a macska-fajták közé. A bejegyzés híre címlapsztori lett a norvég médiában, és igazi nemzeti ügyként kezelték. Az 1970-es évekig a norvég erdei macskák tenyésztése tisztán csak Norvégiára korlátozódott. Később elsőként a szomszédos Svédországba kerültek. 1979-ben ezután nagyobb utat tettek meg, hiszen az első norvég erdei macska ekkor jutott el az Egyesült Államokba. Akkoriban még mindig lehetőség volt arra, hogy- ismeretlen eredetű norvég macskák bekerüljenek a norvég erdei macska tenyészprogramba. Ezeket a macskákat „újoncoknak” nevezték. 1987-ben a Sverak (a svéd fajtatiszta- macska-egyesület) leállította az újoncok felvételét, őket 1990-ben a norvég N. R. R. is követ-te. Addigra oly széles lett a norvég erdei macska genetikai állománya, hogy biztonsággal fenn-tarthattak egy egészséges fajtát. Később más országokban is követték ezt az eljárást. Ma már a fajtaszövetségek nem vesznek fel újoncokat; a norvég erdei macska törzskönyv-listája zárt. Rövid időn belül a norvég macska a világ minden táján az egyik legnépszerűbb fajta lett. Szinte valamennyi országban, ahol macskatenyésztés folyik, találhatunk egy vagy több olyan klubot, amely a norvég erdei macskára koncentrál. A fajta különösen népszerű Európában. A skandináv országokon kívül az egyik legkedveltebb fajta; különös szeretet övezi őket Németországban, Hollandiában és Franciaországban.

JELLEM

A „nyers gyémánt” kifejezés jellemzi legtalálóbban a norvég erdei macskát. A jól szocializált és gondosan tenyésztett macskák toleránsak és kiegyensúlyozottak; nem könnyű őket kibillenteni egyensúlyukból, és mindenféle agresszió és nyugtalanság távol áll tőlük. Legtöbbjük jól kijön más macskákkal, kutyákkal és gyerekek-kel is. A norvég erdei macska hajlamos egy általa kiválasztott emberhez kötődni. Nem kifejezetten „ölmacskák”. Szeretnek gazdájukkal lenni, de inkább mellettük fekszenek, mint rajtuk. Összességében a norvég erdei macska barátságos és jó kedélyű. Idegenekkel szemben először óvatosak, nem barátkoznak rögtön, de mindig magabiztosan viselkednek. Az emberekkel általában apró testbeszédjelekkel és szemkontaktussal kommunikálnak, és kevésbé éreztetik jelenlétüket a lakásban, mint mondjuk, a török angóra, amely keleties temperamentumával inkább követelőzőbb. Bár több nyugodt vérvonal is ismert a fajtánál, a norvég erdei macskák többsége játékos - főleg fiatalkorban. Kedvenc sportjuk a papírgalacsin-kergetés és a kisebb labdákkal való csatározás, és legtöbbjük nagyon szeret felmászni mindenhova. Gyakran hallani, hogy a norvég erdei macskának szabad kijárást kell biztosítani a kertbe, de ez nem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jól érezzék magukat. A lakásban tartott állatoknak természetesen biztosítani kell a lehetőséget, hogy minél jobban érezzék magukat, így egy vagy több erős cicabútor alapvető felszerelés kell hogy legyen. A norvég erdei macska egyik jellegzetessége a jó felépítésű szőrzet, amely kevés fésülést igényel. Az ezüst aljszőrzettel rendelkező és a fakult színezetű macskák időnként több gondoskodást igényelnek, mert bundájuk természetes módon sokkal puhább. Tavasszal a szőrzet erősen, de rövid ideig vedlik, az aljszőrzet nagyobb része ilyenkor kihullik. A csomósodás megelőzése végett ezért ajánlott, hogy a jó szőrstruktúrájú macskákat is naponta fésüljék és keféljék. Sok tenyésztő nem kefével vagy fésűvel kezeli a szőrzetet, hanem hüvelyk- és mutatóujjal kihúzgálja az elhalt szőrszálakat, mivel a túl sok fésüléstől „árkok” keletkezhetnek a bundában. A norvég erdei macska téli és nyári megjelenésében észrevehető különbség van. Télen a bunda sűrű, nagyon rugalmas, ilyenkor van a legteljesebb gallérja a macskának, míg nyáron szinte rövid szőrűnek tűnik. Az ivartalanított egyedek kevésbé vedlenek, mint nem ivartalanított társaik.

Küllem / TEST

A norvég erdei macska nagyméretű, erőteljes felépítésű macska, csontozata masszív, teste pedig hosszú. A hímek átlagos súlya 5,5-8 kg, míg a nőstények általában könnyebbek és kisebbek, bár egyes vérvonalak ez alól kivételt jelentenek. Lábai hosszúak, mancsai kerekdedek. A hátsó lábak hosszabbak, mint a mellsők. A farok bozontos, és ha maga mellé hajtja, vége eléri a lapockát is. Akár három évbe is beletelhet, mire a macska eléri végleges nagyságát.

FEJ

A fej háromszög alakú, arcvonala egyenes és hosszúkás (nincs stop), az álla erős. Oldalról nézve az állnak és az orrnak egy vonalban kell lennie. Nagy fülei hegyesen végződnek, végükön hiúzhoz hasonló fülpamacs látható, és a fül belsejéből is hosszú szőrszálak lógnak ki. A fülek külső éle követi a fej háromszög formáját. Szemei nagyok és oválisak, enyhén dőlnek, és tekintetükben éberség tükröződik.

SZŐRZET

A testet félhosszú, kettős bunda, egy gyapjas aljszőrzetből és azt súlyos, fényes fedőszőrökből álló finom, vízlepergető szőrzet borítja. A fakult színeknél (kék, krém és kék-krém) és az ezüst vagy füstszínű aljszőrzettel rendelkező macskáknál a szőr felépítése általában finomabb. A norvég erdei macska általában lassan fejlődik - van, hogy csak kétéves korára alakul ki a végleges szőrstruktúra. A lakásban tartott norvég erdei macska szőre kevésbé lesz pazar, mint a kinti élethez is szoktatott társaié.

SZÍNEK ÉS MINTÁZAT - ÁLTALÁNOSSÁGBAN

A norvég erdei macskát hagyományosan a természetes tanyasi macska színekben tenyésztik, amelyek ismerősek az európai nem fajtatiszta macskák körében is, ilyen a vörös, a fekete, a kék és a krém, cirmos mintával vagy anélkül, fehér foltokkal, vagy ezüst vagy füstszínű aljszőrzettel. Mind a négy cirmos mintázat elfogadott náluk. A fajtastandard előírja, hogy a norvég erdei macskát csak szőrminősége alapján zsűrizhetik, nem pedig a szín mélysége, annak eloszlása vagy a cirmos mintázat kontrasztossága alapján. Tiltott színek és faktorok: a colorpoint (sziámi faktor), a burma és tonkinéz faktorok, a csokoládé, a lila, a fahéj és az őzbarna szín.

MEGJEGYZÉS

• Az alom nagysága változó, általában három-hat kölyök születik, de ez alól vannak kivételek - a legtöbb kiscicát egy Németországban élő, „Trollfiells Goldi” névre hallgató norvég nőstény szülte. 1992-ben tizenkét egészséges kölyke született, mindegyikük meg is érte a felnőttkort. Ezzel a teljesítménnyel még a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült.

• Létezik egy „szín”, amely ennél a fajtánál, még nem elismert világszerte - az „X” szín. Ez egy - közelebbről nem meghatározott - faktor, melynek hatására a születéskori fekete vagy kék cirmos kölyök színe idővel átváltozik vöröses vagy nagyon világos fahéj árnyalattá. Az X faktorral rendelkező macskáknál legtöbbször csak a farok hegye marad fekete vagy kék. Hogy mi okozza ezt a szín- változást, még nem derült ki. Éles vita folyik a macskabarátok között az egész világon, hogy ezt a színt általánosan elismertté kellene-e tenni vagy sem.