Szibériai erdei macska

Ez a fajta már legalább ezer éve létezi, Oroszország hivatalos macskája. Az első feljegyzéseket a XIII.században tették a fajtáról, melyek szerint a kolostorok környékén nagy számban fordultak elő. A szibériai már az első, 1871-ben szervezett angliai kiállításon is szerepelt. Érdekes történet a fajtával kapcsolatban, hogy Leningrád II. világháborús ostromakor az elszaporodott patkányok kiirtására szibériai macskákat telepítettek a városba. A fajta - mint a neve is mutatja - hideg helyről származik. Ez magyarázza vastag, dús, félhosszú szőrű bundáját, ami a szivárvány összes színében előfordul. Nagy, kerek, kifejező sárga, zöld vagy kék szemei vannak. A szibériai a legnagyobb macskafajta, felépítése robosztus és zömök. Hatalmas mancsai bojtosak, minden lábujja közül szőr bukkan elő. Lassan, de folyamatosan növekszik, ötéves korára éri el végső méretét. A felnőtt hím példányok körében nem ritka a 11 kg-s tömeg sem. Általában a nőstények 5 és 7 között, míg a hímek 7-9 kg között mozognak. A szibériai bundája télen megvastagszik, még ha szobában is tartják. Ősszel és tavasszal bundájuk naponta igényli a kefélést. A hideget nagyon jól tűri és nincsenek genetikus betegségei. Az allergiások általában nagyon jól tudnak együtt élni ezzel a fajtával, egy tüsszentés nélkül viselik a társaságukat, mivel csak kis mértékben hordozzák ezek a cicák azt a fehérjét - FelD1 -, ami az allergiát kiváltja. Nagyon agilis és erőteljes, jól ugrik, így könnyen éri el még a hűtőgépek, sőt az ajtók tetejét is. Egy aranyszívű óriás, aki nemcsak az emberek társaságát élvezi, hanem nagyon sok más állatét is. Finom és csendes, kedves és ragaszkodó. A gazda ölében előszeretettel fejezi ki elégedettségét dorombolással.

EREDET - A KEZDETEK

Oroszországban a „szibériai macska” kifejezés már évszázadok óta használatos a robusztus fel-építésű, hosszú szőrű macskákra, de a szibériai erdei macska kezdeti eredetéről keveset tudni. Annyit tudunk, hogy ezek a macskák rendszeresen feltűntek a volt Szovjetunió különféle területein, nemcsak Szibériában. A szibériai macskákra emlékeztető egyedek már a középkor vége felé ismertek voltak - több babona is kötődött ebben az időszakban a hosszú szőrű orosz macskákhoz, melyek éberen figyelték gazdájukat. Ebben a tekintetben a szibériai erdei macska hasonlóságot mutat a norvég erdei macskával, mely - csakúgy, mint a szibériai - évszázadokon keresztül egy régióban élt anélkül, hogy a macskapopulációt fajtaként elismerték volna. A Szovjetunióban a háziasított macskák nagy része hosszú szőrzettel rendelkezett, és ha tulajdonosukat megkérdezték, hogy milyen fajtájú macskájuk, azt felelték: „szibériai macska”. 1917 után, a kommunista rezsim körülményei között az orosz macskabarátoknak nem volt lehetőségük a komoly tenyésztésre és fajtatisztamacska-kiállításra, egészen az 1980-as évekig, így az első orosz macska-kiállításra csak 1986-ban került sor Rigában. A pénztelenség, az idegennyelv-tudás és a külföldi állattartókkal való kapcsolat hiánya miatt (akkoriban az internet még nem létezett) ezeken a kiállításokon többnyire csak „újoncokat” mutattak be. Ezek törzskönyv' nélküli macskák voltak, és mivel különleges fajtának tűntek, a hivatalos elismertetés után őket használták a volt Szovjetunió tenyésztési programjainak beindításához. Az oroszok főként a FIFé által elismert fajtákra koncentráltak, és legtöbbször cseh szak-embereket hívtak, hogy az „újonc”-kiállításokon bíráskodjanak. Az állattartók leginkább norvég erdei macskaként, török angóraként és Maine Coonként mutatták be macskáikat. Ám a macskák többsége nem igazán hasonlított egyik fajtára sem. Sajátos típusuk, tömzsi testfelépítésük, vörös szőrzetük és egyedi szőrstruktúrájuk volt; ezek voltak az „egyszerű” orosz házimacskák, melyeket, ha hosszú szőrűek voltak, évszázadok óta „szibériai macskaként” ismertek. Ekkor fel-merült, hogy bejegyeztessék és tenyészteni kezdjék a saját, autentikus orosz hosszú szőrű macskákat, ahogy a norvégok is tették a norvég erdei macskákkal. Így született meg a szibériai erdei macskafajta.

JELENKORI TÖRTÉNET

A korai időszakban a szibériai macska tenyésztése Szentpéterváron (a volt Leningrádban) összpontosult, és központja a Kotofey Kutya és Macska Szövetség volt. A hideg északi vidéken fekvő Szentpéterváron többször is tombolt a patkányok által okozott pestis a háború utáni időszakban. A második világháború idején éhínség pusztított a városban, és egyetlen macska sem maradt életben. A pestis megfékezésére újra fel- töltötték a macskapopulációt olyan egyedekkel, amelyeket Oroszország legtávolabbi részeiről hoztak el. Ennek következtében Szentpéterváron a legkülönfélébb fajtájú, színű, és típusú, a volt Szovjetunió minden részéből származó macskákat meg lehetett találni, és itt történt meg, hogy az első „újoncokat” összeszedték, hogy a kóbor és házimacskákból beindítsák a tenyésztést. Nem meglepő tehát, hogy Oroszország legdélebbi részéről származó, hosszú szőrű colorpoint macskák is megjelentek. Az újoncok bejegyzését 1987-ben kezdték el, és lefektették a fajtastandard alapjait is. Ezt a Kotofey elnöke, Olga Mironova készítette el, aki egy „Román” nevű kandúrt vett alapul. A fajtát 1989-ben ismerte el az S. F. F. (az első orosz macskaszövetség), a W. C. F. elismerése pedig két évre rá, 1991-ben következett. Hamarosan Nyugat-Európában is elkezdtek érdeklődni a szibériai macska iránt, és ma már nemcsak Európa országaiban tenyésztik és állítják ki, hanem az Egyesült Államokban, japánban, Ausztráliában és Dél-Afrikában is, és a legtöbb szövetség elismeri - bár, ismerve történetét, nem meglepő, hogy a fájta még mindig kísérleti stádiumban van.

JELLEM

A szibériai erdei macska jelleme sokban hasonlít a norvég erdei macskáéhoz, bár azok, akik mindkét fajtát tartják, azt mondják, hogy a szibériai sokkal ragaszkodóbb, és összességében sokkal békésebb fajta. Annak ellenére, hogy a szibériai nagyon szereti, ha figyelnek rá, simogatják és törődnek vele, azért nem igazán lelkesednek, ha vadidegenek próbálják meg babusgatni őket. Macskatársaságban minden körülmények között megőrzik méltóságukat, és általában jól kijönnek a kutyákkal. Kapcsolatuk a gyerekekkel szintén kitűnő. A szibériai macskák nagyon szeretnek felmászni mindenre, és ebben nagyon ügyesek is. Épp ezért fontos beszerezni jó kaparó- és mászóállványt, ha ezt a fajtát szeretnénk tartani. Mindezek felett a szibériai igényli a figyelmet, és szeret aktívan részt venni a család minden tevékenységében. A fajta megannyi példányára jellemző, hogy intelligens, és könnyen betanítható trükkökre, például arra, hogy visszahozzon egy papírgalacsint. A Moszkvai Állami Cirkusz több szibériai macskát is felléptet műsorában, bizonyítva ezzel, hogy az állat többre képes, mint gazdája gondolná. Nem igazán érzi jól magát, ha ű az egyedüli macska a családban, és ideje nagy részét szereti a lakáson kívül tölteni.

GONDOZÁS

A szibériai macska gondozása kis időráfordítást igényel. Bundája taszítja a vizet és a szennyeződéseket. A kefélés hatására elkezdhet hullani a szőre, ezért legjobb, ha csak akkor fésüljük, amikor aljszőrzete fellazul (vedlési időszakban). Az ilyen típusú szőrzettel rendelkező fajtáknál nem szükséges a kefe használata, elég, ha ujjainkkal kihúzzuk az elhalt szőrszálakat, amikor a bunda fellazul. A szibériai macska erősen, de rövid ideig vedlik kora tavasszal, ősszel ez a folyamat sokkal gyengébb. Vedléskor csak azért érdemes átkefélni a szőrzetet, nehogy túl sok szőrt nyeljen le mosakodás közben. Kiállítás előtt nem ajánlatos megfürdetni, mivel ez roncsolja szőrzetének víz- és szennytaszító legfelső rétegét, amely a fajta jellegzetessége. Jobb, ha inkább szárazsampont használunk, ezt jobban felszerelt állateledel- boltokban, valamint kiállításokon vásárolhatjuk meg.

KÜLLEM / TEST

A szibériai macska közepesen nagy, izmos macska (a hintek öt-kilenc kilót, a nőstények négy-hat kilót nyomnak), teste inkább hosszú, mint magas. Nyaka rövid és jól izmolt, erőteljes lábai közepes hosszúságúak. A lábujjak közötti szőrpamacs kívánatos. A farok töve vastag és erőteljes, a vége pedig inkább lekerekített. Ha a hátára hajtjuk, a faroknak el kell érnie a lapockákat. A kiállításokon, ha az állat hátsó lábai sokkal hosszabbak, mint a mellsők, valamint ha olyan hosszúak, mint amilyen magasak (szögletes és túlságosan tömzsi test-alkat), azt pontlevonással büntetik. Szintén nem sok sikert arat a kiállításokon a finom testalkatú, hosszú, vékony nyakú macska vagy az, amelynek lábujjai között nincs szőrpamacs.

FEJ

Az ideális fejforma a rövid, zömök, ék alakú fej, jól fejlett pofazacskókkal, melyek túllógnak a fej ék alakú körvonalán. A fej olyan széles, mint amilyen hosszú. Az orrvonal egyforma széles az orrtükörtől a szemek közötti részig, és enyhén ívelt; ám semmilyen körülmények között nem lehet rajta stop. Az állnak követnie kell a fej körvonalát, és nem lehet előreálló, mint a norvég erdei macskánál vagy a Maine Coonnál. A bajuszpárnáknak jól ki kell tűnniük kerek formájukkal, és törés nem lehet mögöttük. A szemek enyhén ovális, kerek- ded formájúak, és elég messze ülnek egymástól. A fülek közepes nagyságúak, és körülbelül egyfülnyi távolságra ülnek egymástól. A fülvég lekerekített, végükön hiúzhoz hasonló pamacs látható, és a belső fülszőrzet tisztán látszik. A fejnek minden szemszögből lekerekített benyomást kell keltenie.

SZŐRZET

A szibériai macska szőrzete közepes, hosszú, aljszőrzete rugalmas, és hosszú, víztaszító, kissé olajos fedőszőrrel rendelkezik. A bunda általában rövidebb a lapocka tájékán. Télen teljes szőrzettel és gazdag aljszőrzettel rendelkeznek. Nyaranta viszont szinte rövid szőrűnek tűnnek.

SZÍNEK ÉS MINTÁZAT - ÁLTALÁNOSSÁGBAN

Az alábbi színek fordulhatnak elő: vörös, krém, fekete, kék, teknőctarka, valamint kék-krém cirmos mintával vagy anélkül, ezüst-fehér aljszőrzet (füstszínű vagy ezüst), és fehér rajzolat. A három megengedett cirmos mintázat a klasszikus/foltos, pettyes és csíkos. Egyébként a sziámi faktor („Neva Masquerade”) szintén előfordul, amely a színezést az extremitásokra szorítja vissza (fülek, lábak, farok és pofa), és ezzel természetesen együtt járhat a kék szemszín is. A Neva Masquerade-ot tenyésztik még fehér foltokkal is, de ezek a foltok nem helyezkedhetnek el úgy, hogy összetéveszthető legyen a birmannal. Nagyon kevés van-mintás vagy egyszínű fehér szibériai macska létezik. A szibériai macska szeme borostyánszínű vagy zöld. Más fajtákkal ellentétben itt a Neva Masquerade-on kívül más egyedeknél nem kívánatos a kék vagy részben kék szem - még a hófehér vagy nagyrészt fehér állatoknál sem.

MEGJEGYZÉS

• Még ma is sokban eltérnek a különböző országokban, különböző szervezetek által használatos fajtastandardok. Autentikusnak csak az 1987-ben felállított W. C. F.-standard számít, mivel ezt az első tenyésztők dolgozták ki, a fajta származási országában.

• Mivel általános megegyezés nem született a különféle országok különféle fajtastandard- jai alapján a tekintetben, hogy milyen fehér színeloszlást fogadjanak el, ezért ezt mindig az adott kiállításon döntik el. Az egyik szer-vezet elutasítja az apró fehér rajzolatot, és csak a tisztán bikolor színezetet fogadja el, míg máshol nem számít a fehér szín mennyisége, sok más természetes fajtához hasonlóan.

• Az 1990-ig született kölykök színeit vették az orosz tenyésztők a fajta színeinek alapjául. A korai időszakból származó katalógusok szerint az alábbi színekkel lehetett a kiállításokon találkozni: fekete, kék, vörös és teknőctarka fehér rajzolattal vagy anélkül, és csíkos vagy foltos/klasszikus cirmos mintázat. Ebből kifolyólag kiderül, hogy a kék-krém és a krémszín is ide sorolható, mivel a kék fakulásért felelős faktor elkülönülten öröklődik, és éppúgy hat a vörösre, mint a feketére. Csak a véletlennek köszönhető, hogy kék-krém állatok nem jelentek meg a kiállításokon akkoriban. Az ezüst-fehér aljszőrzettel rendelkező (füstszínű és ezüst) egyedekkel szintén lehetett találkozni, ugyanúgy, mint pointokkal rendelkező egyedekkel (mint például a sziámi). Ebben az összefüggésben fontos megjegyezni, hogy 1990 előtt szinte alig vittek Oroszországba fajtatiszta macskákat. Ilyesfajta szállítás csak a későbbiekben fordult elő. Ezért az „alaptól” eltérő színek és faktorok, valamint a cirmos mintázat nem nevezhető fajtatípusosnak, és más fajták befolyására enged következtetni. Ezek a nem elismert színek és faktorok a burma és tonkinéz, a fahéj, a csokoládé, az őzbarna és a lila színek, valamint a spriccelt cirmos mintázat.