Sokoke macska

EREDET

A sokoke olyan háziasított macskafajta, melynek gyökerei Afrika keleti partjáig, a kenyai Arabuko Sokoke erdőig vezetnek vissza. Az Arabuko Sokoke erdő mintegy 390 négyzetkilométeres kiterjedésével a két partvidéki város, Malindi és Kilift közelében fekszik. Az 1980-as években Jeni Slater és férje, Dávid a Walamu nevű kisvárosban éltek, közel a Sokoke erdőhöz. Jeni Kenyában született és nevelkedett, de angol származású volt. Egy nap Jeni kertésze egy alomnyi kiscicát talált kertjükben. Az anyja - valószínű, hogy egy kistestű vadmacska - elhagyta kicsinyeit. Jeni elhatározta, hogy két kölyköt hazavisz; a két kiscica, egy hím és egy nőstény, szerencsésen felnőtt, és minden gond nélkül beilleszkedett a ház életébe. Jeni észrevette, hogy macskái nem vadásznak madarakra, hanem csak rovarokat esznek. Egyszer az állatorvos éppen náluk járt, látta a macskákat, és elmondta Jeninek, hogy gyakran találkozik hasonló típusú macskákkal az Arabuko Sokoke erdőben, és sokszor - sikertelenül - próbált már egyet-egyet befogni közülük. Elmondta, hogy a helyiek „Khandzonzo”-nak nevezik ezeket a macskákat, míg a házimacskákra használt kifejezés Kenyában a „Paka”. Az állatorvos elmesélte, hogy a Jeniéhez hasonló macskák leginkább a fákon élnek. Jeni elhatározta, hogy macskáival megkezdi a tenyésztést, ám először kibővítette a létszámot olyan macskákkal, amelyeket a helyiek és ismerőseik találtak. Jeni egyik barátja, Glória Moldrup, egy Dániában élő kanadai, meglátogatta őt, és két különböző alomból származó kölyköt („Mzuri” és „Jenny”) magával vitt Dániába. Megpróbálta elérni, hogy a sokoke fajta hivatalosan elismert legyen. Tenyésztési programba kezdett néhány lelkes leendő tenyésztővel.

A sokoke macskákat először 1984-ben állították ki Koppenhágában. Az első alom egy évvel ezután született. Később időről időre újabb sokokeszállítmányok érkeztek Kenyából, hogy elejét vegyük a beltenyésztésnek, ez a gyakorlat a mai napig folyik. 1983- ban a fajtát „kísérleti macskafajtaként” bejegyezték „afrikai rövid szőrű macska” néven. 1992-ben a fajta végre hivatalos bejegyzést nyert a FIFé-nél, és megkapta a már jól ismert sokoke nevet. A sokoke macska még ma sem igazán ismert. Az egyik probléma, amellyel a sokoke tenyésztők időről időre szembesülnek, hogy a fajta nem minden egyede termékeny. A tenyésztők egy kicsi, de elkötelezett csoportja, közülük legtöbben Dániában, kisebb részük Európa más országaiban és Amerikában dolgozik azon, hogy a fajtát megőrizzék az utókor számára. Újabb példányokat a mai napig is hoznak Kenyából, hogy megakadályozzák a beltenyésztés kialakulását.

JELLEM

Bár az első benyomás alapján vadmacskának gondolnánk a sokokét, általánosságban elmondható, hogy' kitűnően alkalmazkodik a családi élethez. Az igaz, hogy kevésbé szolgálatkészek és bújósak, mint más fajták, és az sem mondható el róluk, hogy igazán „ölmacskák” lennének. Minden helyzetben megőrzik méltóságukat és függetlenségüket. Intelligensek, játékosak és aktívak, nagyon szeretnek a lakáson kívül lenni, ha esik, ha nem. Egyes macskatartók beszámoltak arról, hogy állataik nem félnek bemászni a kerti tóba sem. A sokoke nem magányos állat, szereti a társaságot. Mindenekelőtt a gazdája társaságát igényli, szeret a közelében lenni, de jól kijön a kutyákkal és más macskákkal is. Összességében a sokoke nem azoknak való, akik igazi babusgatnivaló, csöndes, ölben alvó macskát szeretnének. Bár hozzá lehet szoktatni a bezártsághoz, ajánlott megadni nekik a lehetőséget, hogy kimehessenek a szabadba.

GONDOZÁS

A sokoke macska minimális törődést igényel. Hetente egyszer elég átkefélni a bundáját, azután nedves szarvasbőrrel áttörölgetni, mely kihozza a bunda csillogását.

KÜLLEM TEST

A sokoke közepesen nagy, elegáns és nagyon izmos testű macska, mellkasa jól fejlett. Lábai hosszúak és vékonyak, mancsai kicsik és oválisak. Hátsó lábai hosszabbak, mint a mellsők. A farok közepes hosszúságú, a vége felé elkeskenyedő. Nehéz csontozata miatt a macska, méreteihez képest, meglepően súlyos.

FEJ

Az ék alakú fej arányaiban kisebb a testhez képest; szinte teljesen egyenes az orra, az álla pedig erős. Fülei közepesen nagyok, végük kerek, magasan tűzöttek, ezért a macskának állandóan éber kinézetet kölcsönöznek. A szemek, melyek lehetnek oválisak vagy mandulavágásúak, nagyon kifejezők, és messze ülnek egymástól.

SZŐRZET

A nagyon rövid, csillogó bunda szorosan a testhez simul. Nagyon kicsi aljszőrzete lehet, de jellemzőbb, hogy egyáltalán nincs.

SZÍNEK ÉS MINTÁZAT - ÁLTALÁNOSSÁGBAN

A sokokét csak klasszikus foltos, cirmos mintával tenyésztik. A minta mindig fekete, az alapszín pedig szürkétől meleg aranybarnáig változó. Más fekete cirmos macskáknál a cirmos mintát adó szőrszálak tövüktől végükig feketék. A sokokénál a minta fekete szőrszálai is többé-kevésbé „spriccelt cirmosak“, ezzel szokatlan látványt nyújtanak. A szemszín lehet akár sárga, akár arany vagy zöld.

MEGJEGYZÉS

Nagyon ritkán születnek hósokoke macskák. Ezeknek az állatoknak a testszíne világosabb, inkább emlékeztet a sziámi színére, azért is, mert kék szemük van. Ám ezt a színt (még) nem fogadják el.