Keleti rövid szőrű macska

EREDET

A keleti rövid szőrűt sokáig nem ismerték el fajtaként. Az 1950- es években néhány tenyésztő elhatározta, hogy teljesen színezett sziámit kezd el tenyészteni. Nagy-Britannia, amely méltán nevezhető a macskatenyésztés fellegvárának, állt a csatasor élén. Először csak egyszínű csokoládé keletieket tenyésztettek. Ezeknek a havanna nevet adták, és szőrszínüktől el-tekintve ugyanazok a fajtastandardok vonatkoztak rájuk, mint a sziámira. A csokoládé árnyalatú macskákat a G. C. C. F. 1958-ban bejegyezte „gesztenyebarna keleti” néven. Később megjelent a csokoládé fakult árnyalata is - lila, más néven levendula mások pedig elkezdtek a hófehér, kék szemű sziámi (keleti fehér) tenyésztésével is foglalkozni. Fokozatosan új színeket vezettek be. Angliában minden új árnyalat új fajtanevet is kapott, bár a típussal szemben támasztott követelmények még mindig ugyanazok voltak, mint a sziáminál. A különböző teljes színezetű sziámikat egy mással kezdték keresztezni, és minden egyes új színnel rendelkező állat saját törzskönyvet és fajtanevet kapott attól függően, milyen színű volt a bundája. Így az is előfordulhatott, hogy három különböző színű kölyök született egyazon alomba, amelyek aztán három különböző fajtanevet kaptak. Anglián kívül Amerikában is elkezdtek érdeklődni az egy-színű sziámi tenyésztése iránt. Az Angliából importált havannával (csokoládébarna) kezdték, majd hamarosan követte a fekete (ében) és a kék. Idővel annyi új szín keletkezett mind Angliában, mind pedig Amerikában, hogy többé már nem adtak új fajtanevet minden egyes színnek, hanem minden színárnyalatot egy kalap alá vettek, és közös fajtanévvel, keleti rövid szőrűként tartották nyilván. A keleti rövid szőrűek színárnyalatai olyannyira megszaporodtak, hogy ma már egyike azoknak a fajtáknak, amelyeket szinte valamennyi lehetséges színben tenyésztenek. Ennek ellenére nem mindenhol fogadják el az összes színt.

JELLEM

Talán nem meglepő az az információ, hogy a keleti rövid szőrű temperamentuma alapjaiban megegyezik a sziámiéval. Beszédes macskák, nagyon sok figyelmet követelnek gazdájuktól, és nem húzódnak meg csendben a háttérben. A keleti rövid szőrűek nagyon szeretetteljes és bújós macskák. Szeretnek a gazda ölében - vagy akár a nyakában - aludni, és imádják, ha dédelgetik, babusgatják őket. Egyesek ezt a viselkedést egyszerűen tolakodónak tartják, mások viszont élvezik, hogy macskájuk így mutatja meg, mennyire szereti az emberi társaságot. A keleti rövid szőrűek borzalmasan kíváncsiskodó macskák, és kevesen menekülnek meg tőlük. Vendégeinknek nem nagyon kell keresgélni a macskát; amint belépnek az ajtón, a macska odarohan hozzájuk, és átkutatja zsebeiket és táskáikat. Ami még közös jellemzője ezeknek a keleti fajtáknak és őseiknek, hogy nagyon jól megvannak más macskákkal. A keleti rövid szőrűek rendkívül jól kijönnek egy-mással, annyira, hogy magányosan nem éppen a legjobb oldalukat mutatják. Viselkedési zavarok, mint például bepiszkítás, bútorrongálás és iszonyatos hangerejű figyelemfelhívás - ezekre mind fel kell készülnie annak, aki magára hagy egy keleti rövid szőrűt. Ezért a tenyésztők arra ösztönzik a teljes munkaidőben dolgozó gazdát, hogy inkább két macskát vigyen el egy helyett. A jól szocializált kölykök általában jól kijönnek a kutyákkal. Ezenkívül eme karcsú keleti macskák figyelemre méltóan játékosak és aktívak, s idősebb korban is azok maradnak. Kalandvágyuk gyakran nem ismer határokat. Elviselik azt is, ha durván bánnak velük, és nem hirtelen haragúak, ez az oka annak, hogy a gyerekek és a keleti rövid szőrűek nagyon jól megvannak egymással. Intelligenciájuk és társasági, emberközpontú beállítottságuk lehetővé teszi, hogy nagyon gyorsan tanulnak különféle trükköket, és élvezettel be is mutatják azokat. Éppen ezért pórázhoz szoktatásuk nem jelent megoldhatatlan problémát. Van azonban hátulütője is ennek az intelligenciának, kalandor léleknek és kíváncsiskodásnak - villámgyorsan megtanulják, hogyan kell az ajtót, a konyhaszekrényt, vagy akár a hűtőt kinyitni, és a karos csap üzemeltetése is ritkán okoz nekik gondot. Éppen ezért a keleti rövid szőrű nem mindenki számára ideális háziállat. A kevés szabadidővel rendelkező emberek vagy azok, akik csöndes, békés macskát szeretnének, jobban járnak egy másik fajtával.

GONDOZÁS

A jó keleti rövid szőrű szőre szinte alig hullik, ezért igen csekély törődést igényel. Általában elegendő hetente egyszer finom sörtéjű kefével átkefélni, és a gyakori simogatás is szükséges. Szőrváltáskor az elhalt szőrzetet nedves szarvasbőrrel a leg-célszerűbb eltávolítani. Nem árt tudni, hogy ezek a macskák nagyon korán válnak ivaréretté. A hímek gyakran már öt hónaposán nemzőképesek, a nőstények pedig először körülbelül hat hónaposán tüzelnek.

KÜLLEM TEST

A keleti rövid szőrű közepes méretű, hosszú, rugalmas és karcsú testű. A macskának ruganyos, méltóságteljes és elegáns benyomást kell keltenie, a durvaságok nem megengedettek. A hátsó lábai hosszabbak mint a mellsők. A lábak viszonylag vékonyak, csontszerkezetük finom. Mancsai kicsik és oválisak. Hosszú, vékony farka elkeskenyedő. Nyaka karcsú és kecses. Bár a tipikus keleti rövid szőrű nagyon vékonynak tűnik, sokkal súlyosabb, mint első rá-nézésre gondolnánk. Valójában jól izmolt, és messze nem törékeny.

FEJ

A fej hosszúkás és ék alakú, tökéletes vonalához kis pofazacskók párosulnak. Széles alapú, nagy fülei távol állnak egymástól. Az orrvonal hosszú és nincs benne törés (stop). Az áll erős. A szemei jellegzetesen „orientálisak”, mandulavágásúak és dőltek. Emellett élettelik és kifejezőek.

SZŐRZET

A keleti rövid szőrű csillogó bundája nagyon rövid, finom szerkezetű, és szorosan simul a testhez.

SZÍNEK ÉS MINTÁZAT - ÁLTALÁNOSSÁGBAN

A keleti rövid szőrűt számtalan színben és mintában tenyésztik, egy kivétellel, ez pedig a sziámi minta. A legnépszerűbb színek: ében (fekete), havanna (csokoládébarna), levendula (lila), fahéj, őzbarna és kék. Az egyszínűeknél fontos, hogy ne legyenek eltűnő, úgynevezett szellemrajzolatok (halvány cirmos jegyek). Minden egyes szőrszálnak a lehető legszebb, legmélyebb, azonos színben kell tündökölnie a tövétől a végéig. A legnépszerűbb egyszínű ár-nyalat a havanna. Az utóbbi időben a cirmosok is kezdtek a népszerűségben felzárkózni. Mind a négy cirmos mintázat (spriccelt, foltos/klasszikus, csíkos és pettyes) előfordul a fajtánál, szinte minden színben, ezüst aljszőrzettel vagy anélkül. Ezt az ezüst színű aljszőrzetet minden esetben a csincsilla perzsától „kölcsönzi”. Néhány éve elkezdtek fehér jegyekkel rendelkező - bikolor - keleti rövid szőrűeket tenyészteni. Őket még nem mindenütt ismerik el. A kívánatos szemszín tiszta mélyzöld, mindenféle más színezék - például sárga vagy barna - nélkül.

MEGJEGYZÉS

• A keleti rövid szőrűt lehet sziámival, keleti hosszú szőrűvel vagy balinézzel keresztezni. A valóságban ezek mind egyforma macskák, egyforma a típusuk, kivéve színüket és szőrzetük hosszúságát.

• A hosszú szőrért felelős faktort hordozó keleti rövid szőrűeket „variánsoknak” nevezik. Nekik általában, de nem minden esetben, kicsit hosszabb a szőrük, mint fajtatársaiknak. Mivel a különbség az „igazi” keleti rövid szőrű és a variáns között általában nem vehető észre, ezért őket is keleti rövid szőrűként szokták kiállítani. Jellemző, hogy néhány országban a keleti fehéreket - a kék szemű, fehér orientális egyedeket - a keleti rövid szőrűek közé sorolják, míg máshol - éppen kék szemük miatt - sziámi fajtaként tartják számon.

SZINONIMÁK A SZIÁMITÓL SZÁRMAZÓ FAJTÁK CSOPORTJÁT A VILÁG KÜLÖNBÖZŐ RÉSZEIN MÁS-MÁS NÉVEN ISMERIK:

  • JAVA: A KELETI HOSSZÚ SZŐRŰ SZINONIMÁJA, DE AMERIKÁBAN A CSÍKOS VAGY VÖRÖS JEGYŰ BALINÉZEKET ILLETIK EZZEL A NÉVVEL
  • MANDARIN: A KELETI HOSSZÚ SZŐRŰ SZINONIMÁJA
  • SEYCHELLES: A BALINÉZ VAGY A FEHÉR FOLTOS SZIÁMI SZINONIMÁJA
  • ANGÓRA: AZ ELNEVEZÉST KIZÁRÓLAG ANGLIÁBAN HASZNÁLJÁK A KELETI HOSSZÚ SZŐRŰRE (NEM ÖSSZETÉVESZTENDŐ A TÖRÖK ANGÓRÁVAL)
  • POINTED KELETI HOSSZÚ SZŐRŰ: KÉT KELETI RÖVID- VAGY HOSSZÚ SZŐRŰ SZÜLŐTŐL SZÁRMAZÓ BALINÉZ (AMERIKÁBAN)
  • POINTED ANGÓRA: KÉT KELETI RÖVID- VAGY HOSSZÚ SZŐRŰ SZÜLŐTŐL SZÁRMAZÓ BALINÉZ (NAGY-BRITANNIÁBAN)

Források: A fajtaleírásokat több szakkönyv, wikipediás cikk, külföldi honlapok és fórumok összevetése alapján készítettünk el. A fajtaszakértő által ellenőrzött cikkeket magyar tenyésztők lektorálták.