Keleti hosszú szőrű macska, azaz Mandarin, Jáva, Angóra

EREDET

A keleti hosszú szőrű selymes, félhosszú bundával rendelkező keleti rövid szőrű. A hosszú szőrzetért felelős gén már az 1950-es években is ott lappangott, amikor a keleti rövid szőrűt (a teljesen színezett sziámit) elkezdték felfedezni. így hosszú szőrű kölykök már annak előtte is születtek keleti rövid szőrűektől. Sőt a tenyésztők, főképpen Angliában, már kísérleteztek azzal, hogy keleti rövid szőrűeket kereszteztek balinéz (hosszú szőrű sziámi) macskákkal, és idővel ebből is hosszú szőrű állatok születtek. Bár manapság már a világ minden részén találkozhatunk a fajtával, elnevezésük tekintetében még mindig nem teljes az egyetértés. A hosszú szőrrel rendelkező keleti rövid szőrűek legkézenfekvőbb elnevezése a keleti hosszú szőrű lenne, de ez a fajta különböző országokban különböző neveken fut. Amerikában ma már szintén "keleti hosszú szőrűnek" hívják, de korábban "mandarin" néven volt ismert. Angliában "angórának" nevezik (nem összetévesztendő a török angórával, amely egy teljesen más fajta). A FIFé - a koordináló macskaszervezet, amelynek főképp európai tagjai vannak - a fajtát "jáva" néven ismeri el, valamint esetenként „keleti félhosszú szőrűnek”. A "jáva" elnevezést már Amerikában is használták, mégpedig a nem klasszikus színjegyekkel rendelkező balinéz macskákra.

JELLEM

A keleti hosszú szőrű jelleme megegyezik a sziámi, balinéz és keleti rövid szőrű fajtákéval.

GONDOZÁS

A keleti hosszú szőrű bundája kevés törődést igényel. Csillogó szőrzetét saját maga is nagyon jól rendben tudja tartani. Heti egyszeri átkefélés szükséges.

KÜLLEM

A keleti hosszú szőrűnek típusában meg kell egyeznie a sziámival. Jelenleg ezt még nem sikerült tökéletesen elér-ni, ezért a fejlesztés még folyamatban van. A tenyésztők természetesen törekednek a sziámi típusára.

SZŐRZET

A fajta egyedeinek bundája hosszú szőrű, csillogó és selymes tapintású, de nem gubancolódik vagy filcesedik. Nyáron a jellegzetes gallért és „bricseszt” nem látni tisztán, de télen szőrzet újból megvastagodik ezeken a helyeken. Mindkét nem ivartalanított példányainak szőrzete hosszabb és vastagabb, mint a nem ivartalanított macskáké.

SZÍNEK, MINTÁK ÉS JEGYEK

A keleti rövid szőrű fajtához hasonlóan a keleti hosszú szőrűt is minden létező színben, mintában és jegyekkel tenyésztik.

MEGJEGYZÉS

Ezt a fajtát időnként keresztezik sziámival, keleti rövid szőrűvel és balinézzel. Valójában ezek mind egy fajtához tartoznak, ugyanaz a típusuk, kivéve szőrzetük színét és hosszát. A különféle fajtájú kölykök éppen ezért egy almon belül is előfordulhatnak.

Források: A fajtaleírásokat több szakkönyv, wikipediás cikk, külföldi honlapok és fórumok összevetése alapján készítettünk el. A fajtaszakértő által ellenőrzött cikkeket magyar tenyésztők lektorálták.