Egyiptomi mau macska
Az egyiptomi mauk az egy egyetlen pöttyös házimacska-változatok. A pöttyök nemcsak a bundán, de a bőrön is láthatóak. A tenyésztőket e fajta kialakításánál valószínűleg az óegyiptomi festményeken látható cicaformák ihlették meg. A mau hátsó lábai kicsit hosszabbak, mint a mellső lábak, ezért nagyon nagy sebességre képesek. Sok mau ugyancsak muzikális tud lenni, ami az általa kiadott hangok változatosságát jelenti. Az első maut 1953-ban egy száműzött orosz hercegnő, Natalie Troubetskoy kezdte el tenyészteni. A nemzetközi szervezetek 1968-ban fogadták el ezt a fajtát.
Az egyiptomi mau legjellegzetesebb tulajdonsága a pettyes cirmos mintázat. Ez a minta nem következetesen válogatott tenyésztés eredménye, hanem a fajtára a kezdetek óta jellemző tulajdonság. A tenyésztők nagy része úgy tartja, hogy az egyiptomi mau az egyik legrégebbi macskafajta, amely valószínűleg az ókori Egyiptomból származik. A feltárt képek és ábrázolások nagyon sok hasonlóságot mutatnak a fajta egyedeivel. Az egyetlen biztos kiinduló-pont az, hogy az 1950-es években a fajta ősei Egyiptomból (Kairóból) Olaszországon át megérkeztek Amerikába. A három macska tu-lajdonosa egy Olaszországban élő orosz hölgy- volt, Nathalie Troubetskov. Egyiptom olaszországi nagykövetétől kapta a macskákat, aki el-mondta neki, hogy az állatok Kairóból származnak. Az orosz hölgy 1955-ben bemutatta a macskákat egy római kiállításon. Amikor azután 1956-ban Amerikába emigrált, macskáit is magával vitte, és saját tenyészetet hozott létre "Fatima" néven. Három macska persze kevés lett volna egy igazi tenyészet megalapozásához, ezért a tenyésztők később Kairó utcáiról szereztek be további pettyes cirmos macskákat, vér- frissítés céljából. A fajtát 1977-ben jegyezte be a C. F. A. Az európai tenyészszövetségek viszont sokkal később, csak 1993-ban ismerték el. Az egyiptomi mau még ma is nagyon ritka fajta, bár tenyésztésük már nem csupán Amerikára korlátozódik, hanem elterjedt Európában is.
JELLEM
A fajta egyedei élénkek és aktívak; az egyiptomi mau nemcsak fiatalon, de felnőttkorban is nagyon szeret játszani és szaladgálni. Ha elég lehetősége nyúlik, hogy a lakásban mozoghasson és mászhasson, akkor nagyon boldog életet élhet. Az egyiptomi mau nemcsak játékos, de rengeteg figyelmet igényel, és nem szeret hosszú ideig egyedül lenni. Szereti, ha simogatják, babusgatják, és nagyon sok szeretetet képes adni. Viszont nem barátkoznak akárkivel; ha valakit nem ismernek, óvatosak, ki kell várnunk, hogy megsimogathassuk őket. Az egyiptomi mau hangja lágy és dallamos, összességében nagyon társaságkedvelők, és nemcsak más macskákkal, de kutyákkal és gyerekekkel is jól kijönnek.
GONDOZÁS
Az egyiptomi mau rövid szőrzetét elegendő hetente egyszer átkefélni. Erre a célra legjobb a sörtés kefe, ezután, ha szükséges, sűrű fogazatú fésűvel is át lehet fésülni. Kefélés után nedves szarvasbőrrel áttörölhetjük bundáját, ettől fényesebb lesz a szőrzete.
KÜLLEM TEST
Az egyiptomi mau testfelépítése több szem-pontból is hasonlít az abesszinéhez. Teste keleties és méltóságteljes benyomást kelt, de sokkal izmosabb és súlyosabb felépítésű, mint a keleti rövid szőrű. Hosszú, finom és elegáns lábai aránylanak a testhez. Mancsai kicsik és tömzsik. Hátsó lábai hosszabbak, mint a mellsők, ezért a háta kissé felfelé ívelt. A farok átlagos hosszúságú, vége kerek.
FEJ
Az egyiptomi mau feje enyhén ék alakú. A viszonylag nagy fülek széles alapúak, végük lekerekített. Az orrvonal egyenes, és finoman, törés nélkül kapcsolódik a homlokhoz. A szemek felső része mandulavágású, alsó fele pedig kerek.
SZŐRZET
A rövid, vastag bunda selymes tapintású és fénylő.
SZÍNEK ÉS MINTÁZAT - ÁLTALÁNOSSÁGBAN
Az egyiptomi maut pettyes cirmos mintázattal tenyésztik. A kör alakú foltoknak tisztán és elkülönülten kell megjelenniük a bundában. Hibának számít, ha a pettyek egymásba olvadnak, és csíkos mintázatot alkotnak. A fajtát bronz, ezüst és füst (fekete füst) színben tenyésztik. A szemszínét "piszkezöldként" jegyzik, amely a fiatal macskáknál még nem teljesen alakul ki; a végleges szemszín elérése akár kétéves korig is várathat magára. Nagyon ritkán egyszínű macskák is születnek. Őket nem ismerik el, de időnként bekerülnek a tenyésztési programba.
MEGJEGYZÉS
A "mau" egyiptomi szó, azt jelenti: "macska". Az egyiptomi maut néha összetévesztették egy Angliában, keleti rövid szőrű és sziámi macskák keresztezéséből létrehozott fajtával, amelyet sokáig ugyanígy hívtak. Az angol fajtának semmi köze az "igazi" egyiptomi mauhoz - ők fekete-ezüst pettyes keleti rövid szőrnek voltak.