Burma(i) macska
Állítólag réges-régen Burmában gazdag főurak kiváltsága volt ilyen cicákat tartani, jelenlétük szerencsét és jólétet hozott gazdájuknak. A kolostorokban pedig szent állatokként tisztelték őket: minden macskának külön szolgája volt, aki esetleges hanyagságáért szigorú büntetést kapott. A legenda szerint emiatt annyira kezesek, ragaszkodóak és emberszeretők a burmamacskák. Hogy mindez igaz-e, vagy sem, a történelem homályába vész. Annyi azonban bizonyos, hogy 15.századi thaiföldi könyvekben már megjelennek burmákhoz hasonló macskaábrázolások. A nyugati burmák őse a mogyoróbarna Wong nevű nőstény, akit 1930-ban hozott el egy San Francisco-i macskarajongó az élőhelyéről. Wongnak sziámi macska párt találtak, így utódaik sziámi-burma keverékek lettek, de a tenyésztők mindent megpróbáltak, hogy a burma tulajdonságokat hangsúlyozzák ki az utódokban - visszatenyésztették a kölyköket az anyjukkal. Az első barna burma macskák 1947-ben kerültek Nagy-Britanniába, ahol is a tenyésztők rengeteg munkával elérték, hogy létrejöjjön a kék színű változat, majd később megszülettek a teknőctarka, a lila és a vörös változatok is. A burmák halk hangúak és kevésbé agresszívek, mint a sziámi macskák.