Török angóra macska
Az angóramacska volt a legelső hosszú szőrű macska Európában. Bár kezdetben hatalmas feltűnést keltett, hamar kiszorította az utána megjelenő perzsamacska. Az angórák Törökországból, Ankarából származnak, ahol még mindig megtalálhatóak szabadon tartott házimacskaként. Nagy-Britanniába francia közvetítéssel érkeztek a 16.század végén. Miután rögtön keresztezték a perzsamacskával, a fajta szinte teljesen eltűnt, végül az ankarai állatkertből kellett külön a fajta feltámasztásának céljára importálni angóramacskákat. Az angóra középtermetű macska, feje nagy, pamacsos, szőrzete sima. Jellegzetessége a más fajtákra nem jellemző "királyi" nyakfodor. Természetét tekintve értelmes, nyugodt, engedelmes és kezes állat, gyermekek mellé is nyugodt szívvel javasolt.
EREDET / A KEZDETEK
A török angóra a világ egyik legrégebbi fajtája, ennek ellenére csak nem régóta ismerik el. A monda szerint az első török angóra- macskák, olasz kereskedők által, Törökországból érkeztek Európába a tizenhetedik században. Az általában fehér bundájú, kék szemű macskáknak sikerült kivívniuk az európai arisztokrácia imádatát. Rendszeresen megjelentek régi festményeken a kor nagyra becsült hölgyeinek oldalán. Mivel ezek az állatok különösen divatosak voltak a francia udvarnál, „francia macskaként” is ismerték őket. A tenyésztéssel komolyabban a tizenkilencedik század vége felé kezdtek foglalkozni. A török angórát más macskákkal is keresztezték, elsősorban perzsákkal, így megjelenésük még inkább pompázatossá vált, mint a kevésbé dús szőrzetű, sokkal karcsúbb török angóráké. Ahogy a keresztezés mind népszerűbbé vált, az eredeti török angóra egyre inkább háttérbe szorult. A fajta mélypontját az 1920-as években érte el. Nemcsak Európában, de hazájában, Törökországban is ritkasággá vált az eredeti török angóramacska. Szerencsére a törökök hamar rájöttek, mekkora csapás érte kulturális örökségüket. Tenyésztési programot indítottak, hogy megóvják a fajtát a kihalástól. E célból a lehető legtöbb példányt gyűjtötték össze a török állatkertekben, köztük az ankarai állatkertben is, és szigorú exporttilalmat vezettek be.
JELENKORI TÖRTÉNET
A törökök csak a hófehér török angórát tartották különlegesnek, azután pedig azokat a példányokat, amelyeknek legalább az egyik szeme kék volt. Gyakran születtek azonban színezett állatok, őket „kiselejtezték”. Ennek következtében a török állatkertekben élő macskák nagy része teljesen süket volt - ami a törökök számára nem jelentett problémát, mivel a süketség még jobban hangsúlyozta a fajta tisztaságát, valamint a török angóra státusát. Azok számára viszont, akik az exporttilalom feloldása után magukkal vittek néhány macskát Törökországból, nyilván problémát jelentett. Mivel színezett állatot majdhogynem lehetetlen volt Törökországban fellelni, először szinte csak fehér macskákkal lehetett a nyugati kiállításokon találkozni, és természetesen a kölykök legtöbbje is fehéren született. így tehát nem meglepő, hogy az európai és az amerikai szövetségek legtöbbje csak a hófehér szőrű török angórát volt hajlandó bejegyezni. Színezett kölykök elvétve még mindig születtek, és pontosan ezekkel a macskákkal lehetett felvenni a küzdelmet a fajta süketsége ellen. A tenyésztők hatalmas erőfeszítés árán érték el, hogy a macskaszövetségekkel elfogadtassák a színezett török angórát, hiszen egészségügyi szempontból rájuk mindenképpen szükség volt. Végül sikerrel jártak. Amerikában 1970-ben jegyezték be a fehér példányokat, két évvel később pedig a színezett macskákat. A FIFé csak 1988-ban ismerte el a fehér egyedeket, a színezett török angórákat pedig öt évvel később - szerencsésen végződött a történet, ennek köszönhető, hogy a mai török angóráknál szinte nem is fordul elő süketség. A komoly tenyésztők Európában soha nem pároztatnak két fehér macskát egymással, mert így nő a süketség esélye, és fehér állataikat minden esetben alávetik a BAER-tesztnek. Európában a süket macskákat nem használják a tenyésztésben, ám Amerikában és Kanadában igen. Az angórát ma már ismerik minden macskaszerető országban, például Németországban, az Egyesült Államokban, Finnországban, Csehországban és Hollandiában. Szűkebb körben, de tenyésztik még Spanyolországban, Franciaországban, Portugáliában, Olaszországban és Kanadában.
JELLEM
Bár a törökök igen nagyra tartották fehér, felemás/kék szemű macskáikat, legtöbbjük nem igazán élvezi a babusgatást. Főleg a színezett macskák, melyeknek maguknak kellett élelmet szerezniük, nem számíthattak a populáció nagyobb részének segítségére, ezért csak a leg-ravaszabb és életrevaló macskáknak adatott meg a szaporodás lehetősége. Ez a szívósság és agyafúrtság még a mai, modern török angóráknál is tapasztalható. Iszonyatosan kíváncsiskodó, szeszélyes és magabiztos macskák. Ők üdvözlik elsőként a vendéget, ezzel egy időben tüzetesen megvizsgálják és felmérik a dolgokat, értve ezalatt a táskák és zsebek átvizsgálását is. Amit a török angóra legjobban igényel, az a gazdájától kapott figyelem és szeretet. Nem kérik, hanem általában követelik a figyelmet, és ezt nagyon kitartóan teszik. A gazdának el kell fogadnia, hogy a macska szeret a vállán ülve „utazgatni”, esténként kedvenc családtagja ölében vagy a nyaka körül aludni, minden házbeli tevékenységbe belefolyik, és nehezen lehet megakadályozni abban, hogy a gazdi tányérjáról csipegessen. A török angóra kifejezetten olyan embereknek való, akik szeretnek sokat lenni a macskájukkal, és értékelik házi kedvencük határozott karakterét. A török angórát nem lehet egész napra egyedül hagyni; a frusztrált macska biztos, hogy bajt kever, így ha sokat vagyunk távol ott-honról, jobb, ha mindjárt kettőt viszünk belőlük haza. Mivel a vadonban a legerősebb túlélő, ezért ezeknek a macskáknak oly domináns a karakterük, hogy eledelük legjobb falatját nem engedik át más macskának. A legtöbb törökangóra-tenyésztő épp ezért kis csoportban tartja macskáit, hogy fennmaradjon a harmonikus légkör. Az átlagos török angórának erősen fejlett ragadozóösztöne van. Szeretnek játszani, és kiváló vadászok. Mindent, ami kicsi, mozog, zizeg vagy repül, szakszerűen és eredményesen segítenek át a másvilágra. Nagyon élvezik a játékot is, minden játékkal imádnak foglalkozni - gyakran ezeket oda is viszik gazdájuknak. Ezek a macskák általában jól ki-jönnek a kutyákkal. Ha együtt nőnek fel, gyak-ran életre szóló barátságot kötnek egymással. Általánosságban a gyerekekkel is jól megvannak. Mivel nagyon intelligensek, és szeretik az embereket, könnyen meg lehet őket tanítani például arra, hogyan hozzanak vissza egy papírgalacsin labdát, vagy hogyan sétáljanak pórázzal. A törökangóra egészséges fajta. A fajtánál nem ismertek veleszületett rendellenességek, bár egyes vérvonalaknál tapasztaltak már túlzott aktivitást és dominanciát - mivel ezek a macskák még mindig nagyon közel vannak a vadonhoz. A komoly tenyésztők ezért nemcsak küllem, de jellem szerint is válogatnak.
GONDOZÁS
Szőrzetük kevés törődést igényel. Más macskákhoz hasonlóan évente kétszer vedlik, de szőrfelépítése nem hajlamos a gubancolódásra. Jó állapotban lehet szőrzetét tartani, ha hetente egyszer átkeféljük.
KÜLLEM / TEST
A török angóra karcsú és elegáns macska, jó izomzattal és erős szervezettel rendelkezik. Testmérete kicsitől közepesen nagyig terjed, formája hosszúkás. Hátsó lábai hosszabbak, mint a mellsők, ezért a hát vonala enyhén fel-felé ível. Mancsai kicsik és kerekek, lábujjai közül kis szőrpamacsok lógnak ki. Bozontos farka vastag a tövénél, és a vége felé elkeskenyedik. Ha farkát maga mellé hajtja, vége eléri a lapockákat. Két évbe is beletelhet, mire vég-leges nagyságát eléri.
FEJ
Az arányosan kicsi fej mérsékelten ék alakú. A mandulavágású szemek enyhén dőlnek. Nagy, hegyes fülei magasan ülnek a fejen, belsejükből kis szőrpamacsok lógnak. Az orrvonal közepes hosszúságú, enyhén domború, de stop nincs rajta. Az enyhén lekerekített áll függőlegesen egy vonalban áll az orral.
SZŐRZET
A félhosszú bunda finom, selymes szerkezetű, és simulnia kell a testhez. Az aljszőrzet rövidebb, mint a fedőszőr. A gallér és a bricsesz, valamint a farok bozontos. Meleg éghajlatú helyeken a macska szinte rövid szőrűnek tűnik, kivéve, hogy a farka bozontos, és fülszőrzete hosszú.
SZÍNEK ÉS MINTÁZAT - ÁLTALÁNOSSÁGBAN
A török angóra főként gyönyörű fehér bundájáról vált ismertté, ehhez gyakran párosult kék szemszín, de a fajtát minden „természetes” színben tenyésztik, vagyis a tanyasi macskáknál előforduló színekben, mint a fekete, a fehér, a vörös, a krém, a kék és természetesen a teknőctarka. Mind a négy cirmos minta (klasszikus/foltos, pettyes, csíkos és spriccelt) előfordul náluk, ahogyan a füstszínű aljszőrzet (az egyszínű egyedeknél) és az ezüst aljszőrzet (a cirmosoknál). A török angóra szőrzetében bármilyen mennyiségű fehér szín lehet, az egyszerű medaliontól egészen a domináló fehérségig. A szőrzet színének mélysége, a rajzolatok szimmetriája és a cirmos minta kontrasztossága ennél a fajtánál nem lényeges szempont. Szemszín szerint sem válogatják őket, így a zöld és a sárga valamennyi árnyalata, valamint a kék vagy felemás szemszín (két különböző színű szem) is előfordulhat.
MEGJEGYZÉS
• Az angóra nevű fajtát Angliában tenyésztik, de az nem összetévesztendő a török angórával; az angóra keleti félhosszú szőrű fajta (mandarin).
• Az idők folyamán különféle típusú török angórák bukkantak fel. A Németországban tenyésztett fajta durvább felépítésű, míg az amerikai fajta finomabb és elegánsabb. A legtöbb országban a kettő közötti típust részesítik előnyben.
• Időnként előfordul, hogy olyan kölykök születnek, amelyek színe nem a természetes tanyasi macskaszín, ilyen a lila, a csokoládé és a colorpoint. A törzskönyvek tanulmányozásakor kiderült, hogy a vérvonal elején ezeknek a kölyköknek valamelyik felmenője lila balinéz volt, amely nem fordulhatna elő a török angórához hasonló természetes fajtáknál, mivel a más fajtákkal való keresztezés nem megengedett.