Tonkinéz macska

A tonkinéz - melynek semmi köze az Ázsiában található Tokini-medencéhez - Kanadából származik, új fajtaként az 1960-as években fogadták el. A tonkinéz sem eredeti macska, hanem egy burmai-sziámi keresztezéséből jött létre. A tonkinéz roppant elegáns, igazi szépség, jellemét tekintve kíváncsi, érdeklődő, emberszerető cica.

EREDET

Az első, hivatalosan elismert tonkinéz az a „Wong Mau” nevű nőstény volt, amely egy másik fajta, a burma „ősanyja” is. Wong Maut Rangunban találták 1930-ban, onnan Amerikába került, ahol dr. Joseph C. Thompson lett a tulajdonosa. F.gv sziámi hímmel pároztatták, mert Wong Mau dióbarna teste és sötétebb extremitásai (lábak, pofa, fülek és farok) csak kicsit voltak sötétebbek, mint a sziámi faktor. Az alomban kétféle színű kölykök születtek - sziámi, és olyan színezetű kölykök, amelyek megegyeztek az anyjukkal, ezt a színt ismerjük ma tonkinézként. Wong Maut újra pároztatták egyik fiával, aki hozzá hasonlóan tonkinéz színezetű volt. Ennek eredménye már háromféle szín volt - sziámi, tonkinéz, és egy sokkal sötétebb tónus, amelyet ma már burmának hívunk. Abban az időben a válogatás ezért a bizonyos színért történt, és ennek köszönhető a burma fajta létrejötte. A későbbi tenyésztési programok során felfedezték, hogy ha sötétebb tónusú (burma faktorú) macskákat egymással pároztatnak, csak burma kölykök születhetnek. Ugyanez történt (és történik ma is), ha sziámi faktorú macskákat pároztatnak egymással. Wong Mau tonkinéz faktorának esetében azonban a sötét burma és a világosabb sziámi közötti árnyalatnál valami furcsaság derült ki - mégpedig az, hogy ez a faktor nem öröklődik szabályosan. Ha két tonkinézt pároztatnak, a születendő kölykök lehetnek tonkinéz, burma vagy sziámi faktornak, az eloszlás általában 2-1-1. A „hátrány” ellenére az 1950-es években néhány amerikai tenyésztő úgy gondolta, kár lenne egy ilyen szép fajtát, mint a tonkinéz, nem továbbtenyészteni. A fajtát 1965-ben a kanadai C. C. A. (Kanadai Macska Szövetség) bejegyezte. Az amerikai fajtamacska-szövetségek azonban egészen az 1970-es évek végéig nem ismerték el. Az angol G. C. C. F. elismerését 2003-ban kapta meg, de a FlFé még mindig nem jegyzi. Közben a tonkinézt már nemcsak Amerikában, de Európában és más országokban is tenyésztik, jóllehet sokkal szűkebb körben. Szembetűnő a különbség az Egyesült Államokban és a világ más tájain tenyésztett tonkinézek között. Amerikában a sokkal erősebb és kerekebb típust tenyésztik, míg másutt inkább az orientálisabb, elegánsabb típust részesítik előnyben.

JELLEM

Színéhez és felépítéséhez hasonlóan a tonkinéz jelleme is valahol a sziámi és a burma között helyezkedik el. A tonkinéz nagyon szereti az embereket (főleg saját gazdáját), és igazán élvezi, ha a figyelem középpontjában lehet. Kíváncsisága és intelligenciája miatt sok mindenre megtanítható, például papírgalacsint visszahozni vagy pórázzal sétálni. Eme tulajdonságai arra is képessé teszik, hogy magától megtanuljon dolgokat, mint például kinyitni az ajtót vagy a karos csapot. A tonkinéz általában véve jól kijön a gyerekekkel, és más macskákhoz vagy kutyákhoz fűződő kapcsolata is jó. Nagyon sok szeretetet és figyelmet igényel ahhoz, hogy jól érezze magát, és nem szabad egész napra bezárni a szobába vagy kizárni egy kifutóra, hanem mindig hagyni kell, hogy a családdal együtt élhessen. Ha ő az egyetlen macska egy olyan családban, ahol az emberek sokat vannak távol otthonról, akkor a tonkinéznek ott nincs jó helye. Nem olyan beszédes, mint a sziámi, de hangját azért rendszeresen hallatja.

GONDOZÁS

A tonkinéz szőrével nagyon keveset kell foglalkozni. Elég hetente egyszer átkefélni finom sörtéjű kefével, majd nedves szarvasbőrrel áttörölgetni, hogy bundája jobban csillogjon.

KÜLLEM / TEST

A tonkinéz testfelépítése a sziámi és a burma közötti átmenet. A macska közepesen nagy, és közepes hosszúságú. Ha felvesszük, meglepően nehéz. A testnek erőteljesnek és izmosnak kell lennie, és a fejnek, a testnek, a lábaknak, a mancsoknak és a faroknak mind egymással arányban kell lenniük, jól kiegyensúlyozott benyomást keltve. A mellkas enyhén domborodik, az oldal lapos, a hátvonal pedig fokozatosan lejt a vállaktól a far felé. A lábak hosszúak és izmosak, a mancsok pedig szép, ovális alakúak. A farok közepes hosszúságú, és a vége felé elkeskenyedő. A tonkinéz későn érő típus; teljes nagyságát kétéves korára érheti el.

FEJ

A tonkinéz feje enyhén ék alakú, kerek körvonalú. Az amerikai tonkinézpofája kerekdedebb, teltebb, míg az európai típus fejformája inkább háromszöges. A bajuszpárnák mögötti finom ránc mindkét típusnál kívánatos. A fülek közepes nagyságúak, széles alapúak, végük lekerekített. A fej két sarkán helyezkednek el, se nem túl fölfelé állnak, se nem túl a fej szélén. Az európai típusnál a fülek külső körvonala szemből nézve a fej háromszög formáját követi. A szemek mandulavágásúak.

SZŐRZET

A szőr rövid, és szorosan simul a testhez, tapintásra lágy és selymes.

SZÍNEK ÉS MINTÁZAT - ÁLTALÁNOSSÁGBAN

Az általánosan előforduló színek a „természetes” (fóka vagy genetikailag fekete), a kék, a pezsgő (csokoládé) és a platina (lila). Emellett más színeket is tenyésztenek szűk körben, mint a vörös, a krém, a fahéj, az őzbarna és a tek- nőctarka, cirmos mintával vagy anélkül. A tonkinézt nemcsak tonkinéz faktorral („nerc”) és az ahhoz tartozó, a macskák között egyedülálló akvamarin szemszínnel tenyésztik, hanem sziámi faktorral („pointed”) és kék szemmel, valamint burma faktorral („szépia”) és sárgászöld szemmel. Mivel a három faktor minden más faktortól függetlenül öröklődik, más színek és mintázatok bármilyen kombinációja lehetséges mindegyiknél.

MEGJEGYZÉS

• A kölykök világos színnel jönnek világra, és pár nap elteltével kezdenek sötétedni. Ez folyamatosan változik, minél idősebb a tonkinéz, annál sötétebb.
• Szűk körben hosszú szőrű tonkinézt is tenyésztenek, tibeti fajtanév alatt.
• Tonkinéz színezetű macskákat már jóval 1930 előtt is feljegyeztek Délkelet-Ázsiában. Egyes találgatások szerint nevüket a Tonkini-öböl után kapták, amely ugyanazon szélességi fokon található, mint Burma és Sziám (a mai Thaiföld).
• A fajta nevének helyes betűzéséről még a mai napig sem tudtak megállapodni. Egyes szer-vezetek „tonkinéznek”, mások „tonkanéznek” hívják.
• Egyesek nem tartják a tonkinézt fajtatisztának, mivel az alomban mindig megtalálható mindhárom részben albínó faktor (burma, sziámi és tonkinéz). Az igaz, hogy a tonkinézek első generációja burma és sziámi keresztezésből született, amelyből egységesen tonkinéz színezetű kölykök születtek; de mint fajta a tonkinéz teljesen egyedülálló, saját típussal rendelkezik, külseje független színétől, ezért teljességgel és tisztán külön fajtaként kezelendő.