Skót lógófülű (és felföldi lógófülű) macska

Akárcsak a manx macskák esetében a farkatlanság, a skót lógó fülűeknél is a logó fül spontán genetikai mutáció, ezért aztán két lógó fülű cica általában torz utódokat nemz - ezért a fajtát folyamatosan visszapároztatják normál fülű rövid szőrűekkel. Állítólag az első lógó fülű példányokat Kínában látták, aztán valamilyen oknál fogva 1961-ben Skóciában is felbukkantak ilyen cicák - a mai legtöbb lógó fülű egy Susie nevű skót nősténytől származik. Előre lógó fülei miatt számos tulajdonosnak és tenyésztőnek bagoly vagy plüssmaci jut eszébe róla. A fajtát 1978-ban fogadták el hivatalosan. A kiscicák füle egyébként még nem lóg annyira - ez a jellegzetesség teljes mértékben kb. kilenc hónapos korukra alakult ki. Lévén, hogy a lógó fül nem domináns gén, egyes cicák álló fülűek maradnak. A lógófülűséget és annak minőségét a tenyésztő a kiscicák 12 hetes korában tudja megállapítani. Mivel nem minden kiscica lógó fülű, és mivel maga a lógó fülű fajta is viszonylag ritka, nehéz kielégíteni e fajtára a vevők igényeit. A lógó fülűek nagyon ragaszkodnak gazdájukhoz, jól alkalmazkodna, nem lármáznak sokat, intelligensek és roppant készségesek. Idegenek helyeken sem pánikolnak be, jól érzik magukat gyerekek is kutyák között is. Nagy igényei nincsenek, tiszta környezetben, megfelelő táplálás és a gazdi szeretete mellet problémamentesen elélnek sokáig.

1961-ben egy skót pásztor, William Ross kiszúrt a szomszédos pajtában egy fehér kiscicát, amely különbözött alomtársaitól. A kölyök füle előrehajlott, nem úgy nézett ki, mint a normális macskák álló füle. Kicsivel később ez a cica, "Susie" megszülte első kölykeit, amelyek közül az egyik fehér nőstény macskát William és felesége, Mary magukhoz vettek, és elnevezték "Snooks"-nak. Neki is ugyanolyan előre hajló füle volt, mint anyjának. Snooks első almában született egy fehér hím kölyök, lógó füllel. "Snowball" lett az első regisztrált skót lógófülű macska. William és Mary Ross, más érdeklődőkkel és genetikai szakértőkkel együtt tenyésztési programot indítottak azzal a céllal, hogy a lógó fül mutációra új fajtát alapítsanak. A G. C. C. F. Angliában igen hamar elismerte a fajtát, és a skót lógófülű macskák ezután már kikerültek más európai országokba is, de főként Amerikába szállították őket. A tenyésztők azonban néhány nemkívánatos meglepetésben részesültek. Úgy tűnt, hogy elég sok skót lógófülű farka megvastagodik, és némelyiknek a lábai is, ami gondot okoz nekik a járásban. Kölyökként ezek a macskák ugyanolyan egészségesek voltak, mint más egyedek, de körülbelül hét hónapos korukban ezek a rendellenességek jelentkeztek. Vizsgálatok kimutatták, hogy a fül porcos részének elváltozásáért felelős gén elváltozásokat okoz más testrészekben is. Rájöttek, hogy ez akkor fordul elő, ha két, lógó füllel rendelkező macskát pároztatnak. Ha csak olyan macskákat használtak a tenyésztésben, amelyek nem mutattak ilyen deformitást vagy más farokrendellenességet, és őket következetesen csak brit rövid szőrűekkel keresztezték, a tenyésztők ki tudták küszöbölni a problémát. Ennek ellenére a G. C. C. F. az 1970-es években visszavonta a fajta bajnoki státusát. Ez azt jelentette, hogy a brit tenyésztők nem folyamodhattak törzskönyvért skót lógófülűik részére, és nem is állíthatták ki őket. Abban az időben a G. C. C. E-nél arról is folyt a vita, hogy a fajtánál nemcsak csontozatbeli rendellenességek jelentkeztek, hanem süketség is. Azóta kiderült, hogy a skót lógófülűnél tapasztalt süketségnek semmi köze nincs a fülporchoz, hanem inkább annak köszönhető, hogy a tenyésztés kezdetén nagyon sok fehér macskát használtak - mint köztudott, fehér macskák egymással való pároztatásánál rendkívül megnő annak a veszélye, hogy a születendő macskák süketek legyenek, ez a skót lógófülűnél meg is történt.

JELENKORI FEJLŐDÉSTÖRTÉNET

Attól a pillanattól kezdve, hogy a G. C. C. F. bojkottálta a skót lógófülűt Angliában, a további fejlesztés főként az amerikai tenyésztőkre hárult. Ők időnként ugyanúgy észlelték macskáiknál a farok vagy a lábak megvastagodását, és ugyanúgy kizárták ezeket az állatokat a tenyésztésből, így az amerikai rövid szőrűvel való kitartó keresztezés elősegítette azt, hogy az állomány egészséges maradjon. 1973-ban a skót lógófülű hivatalosan is bejegyzett fajta lett Amerika haladóbb szellemiségű macskaszervezeteinél, a C. F. A. elismerését pedig 1978-ban kapta meg. Európában is több szervezet elismerte mint teljesen kifejlett fajtát. 1984-ben a Brit Macska Szövetség elismerését is megkapta, ám a legnagyobb szervezet, a G. C. C. F. korábbi döntését azóta sem változtatta meg. A hosszú szőrű skót lógófülű, amelyet hívnak "felföldi lógófülűnek" is, sokkal később jelent meg, mint rövid szőrű fajtatársa. A skót lógófülű tenyésztésének kezdeti időszakában bevontak hosszú szőrű macskákat is a programba. Így csak idő kérdése volt, mikor bukkan fel az első hosszú szőrű, lógófülű kiscica. Az amerikaiak különösen lelkesedtek a felföldi lógófülűért, és a fajtát már 1987 óta jegyzik az Egyesült Államokban. Manapság már szinte minden országban, ahol jelentős macskatenyésztés folyik, találkozhatunk rövid és hosszú szőrű skót lógófülűvel, de mivel időnként még mindig előfordulnak csontozatbeli rendellenességek, a fajtát rendszeresen selejtezik.

JELLEM

A skót lógófülűnek és hosszú szőrű párjának temperamentuma megegyezik a brit rövidszőrűével. Jellemzően csendesek, kiegyensúlyozottak és társaságkedvelők. Élvezik a játékot éppúgy, mint az órákig tartó alvást egy karosszékben. Alkalmazkodóképességüknek köszönhetően a legkülönfélébb családi környezetben is jól érzik magukat.

GONDOZÁS

Minimális odafigyeléssel a skót lógófülű rövid szőre nagyon jól rendben tartható. Szőrváltáskor a fellazult, elhalt szőrzet könnyen eltávolítható gumi masszázskesztyűvel. A vedlések között legjobb, ha sörtés kefével vagy (nem túl sűrű) fésűvel kezeljük szőrét, így aljszőrzete nem szenved károsodást. A felföldi lógófülűvel azonban ennél többet kell törődni. Heti egyszer szükséges fémkefével alaposan átkefélni, különös figyelmet fordítva azokra a helyekre, ahol szőre könnyebben összeállhat (fülek mögött, bricsesz, gallér, lágyékhajlat és a könyök).

KÜLLEM / TEST

A skót lógófülű közepes nagyságú, izmos, közepesen nehéz csontozatú macska. Törzse kerekded, lábai hossza rövid és közepes között változhat, arányosan a testhez képest. Mancsai kerekek. Farka közepesen hosszú, és nem szabad hogy bármilyen rendellenesség (csomó, görcs, kunkor) látszódjon rajta. Nem szabad továbbá, hogy’ a farok rövidebb legyen a normálisnál, vagy bármi merevség jele mutatkozzon.

FEJ

Általában azt szokták mondani, hogy a skót lógófülű feje egy bagolyéhoz hasonlít, és nagyjából ez igaz. Feje kerek, erősen fejlett pofájához viszonylag rövid nyak társul. Nagy, kerek szemei távol ülnek egymástól, bennük barátságosság és nyitottság tükröződik. Orra elég rövid, az orrnyergen enyhe stop látható. Fülei előrehajlanak, többé-kevésbé "befordulnak". A kiállításokon jobban értékelik a szorosan záródó kis füleket, mint a nagy, lazán lógó füleket. A füleknek kis csuklyaként kell a fejen ülniük, ezzel még kerekebbé téve a fej egészét. A fülek végei lekerekítettek.

SZŐRZET

A skót lógófülű kettős bundája nagyon vastag és tömött, tapintásra lágy és rugalmas. Fontos, hogy szőre kissé elálljon testétől - a testhez simuló szőrzetet a kiállításon nem fogadják el. A hosszú szőrű egyedeknél a szőr félhosszú, kívánatos, hogy selymes, de semmiképpen ne gyapjas legyen. A gallérnak jól fejlettnek kell lennie, s kívánatos hogy az oldalon lévő szőr hosszabb legyen, mint a test többi részén.

SZÍNEK ÉS MINTÁZATOK

A szőrzet szinte bármilyen színű, mintázatú és ezek kombinációja lehet, hasonlóan azokhoz az árnyalatokhoz, amelyek az amerikai és brit rövid szőrűeknél előfordulnak.

• Egészségügyi okokból skót lógófülűeket soha nem pároztatnak egymással. Európában csak brit rövid szőrűekkel, az Egyesült Államokban pedig általában amerikai rövid szőrűekkel keresztezik. A kölykök füle életük első heteiben egyenesen áll. Három-négy hetes korukban a lógó fülért felelős gént (Fd) hordozó kölykök füle lekonyul. Tizenkét hetes korukra a tapasztalt tenyésztő már meg tudja mondani, vajon a kölyök füle eléggé lóg-e ahhoz, hogy megfeleljen a fajtastandard előírásainak. Azokat a kölyköket, amelyek füle egyenesen marad, "skót állófülűnek" vagy "felföldi állófülűnek" nevezik.

• A folyamatos külső keresztezés ellenére időről időre felbukkannak (gyakran csak minimális) rendellenességek a lógófülűek csontszerkezetében. A rendellenességek lehető legkorábbi kiszűrésére a tenyésztésben használt állatokat pároztatás előtt gyakran megröntgenezik.

Források: A fajtaleírásokat több szakkönyv, wikipediás cikk, külföldi honlapok és fórumok összevetése alapján készítettünk el. A fajtaszakértő által ellenőrzött cikkeket magyar tenyésztők lektorálták.