Ragdoll macska

A "ragdoll" jelentése rongybaba. A cica ezt a furcsa nevet azért kapta, mert szinte rongybabaként tűri, hogy felvegyék, simogassák, sőt, ölbe véve állítólag egészen elernyednek izmai, akárha egy rongybabát fognánk. A fajta eredete nem nyúlik vissza túl régre, az első példányok 1950-es évek környékén születettek Amerikában, egy fehér perzsa és egy birman kandúr keverékeként. Fajtatiszta macskaként először csak 1965-ben ismerték el a ragdollt, és még utána is heves viták folytak, arról, hogy melyik tenyésztőegyesületnél vannak az "igaziak". Magyarországon még ma is nagy ritkaságnak számít ez a cica, csupán néhány tenyésztő foglalkozik vele. Méretüket tekintve a ragdoll cicák a nagyobb fajták közé sorolhatóak, egy felnőtt kandúr akár 9 kg-t is nyomhat. A ragdollok nyugodt állatok, hatalmas szeretetigénnyel. Más macskákhoz képest gazdáikhoz maximálisan ragaszkodnak, eléjük rohannak köszönésképpen az ajtóhoz, kísérgetik őket mindenhová, a gyerekekkel való játékot is türelmesen viselik, és vannak annyira "úrimacskák", hogy nem nyújtják ki a körmeiket játszadozáskor. Apportírozásra is betaníthatók. Tartása lakásban javasolt.

EREDET A KEZDETEK

A ragdoll viszonylag új fajta, az Egyesült Államokból ered. Ann Baker fejlesztette ki az 1960- as évek elején, aki a kaliforniai Riverside-ban működtette tenyészetét. Az „ősanya” egy perzsa típusú fehér nőstény, „Josephine” volt, tulajdonosa Ann Baker szomszédja, Mrs. Pennels volt. Úgy tudni, hogy Josephine-t egy burmai szent templommacska ejtette teherbe. Mivel a nősténynek szabad kijárása volt a lakásból, vemhessége alatt elütötte egy autó, de csodával határos módon túlélte a balesetet. Baker szerint Josephine a trauma után hirtelen rendkívül gyengéddé vált, ha felvették, elhagyta magát, mint egy rongybaba, és bármit lehetett vele csinálni, nem fújt, nem karmolt. Született kölykei mind örökölték Josephine „új” temperamentumát, és Ann Baker ezek után különösen ezt próbálta továbbvinni új fajtája fejlesztésénél. Logikusan nézve, általánosan elfogadott tény, hogy minden olyan tulajdonság, amely valamely külső, környezeti tényező hatására jön létre, például közlekedési baleset következtében, nem örökölhető. Időnként előfordul, hogy egy rossz esés vagy baleset miatt a macska jelleme változáson megy keresztül, ezért Josephine esete is hihetőnek tűnik. Kölykei azonban egyszerűen természetükből fakadóan lettek barátságosak és nyugodtak. Ehhez hasonló karakterjegyeket meg lehet honosítani ésszerű, határozott szelektálással, de csak egy bizonyos határon belül. Nehéz megmondani, hogy később milyen fajtákat használtak a tenyésztési programban, de az biztos, hogy részt vettek benne teljes vagy félperzsák, birmanok és burmák is.

"DAJKAMESE"

Az időközben elhunyt Ann Baker intenzíven reklámozta fajtáját, de oly módon, hogy az so-kakat elkeserített. Például összevissza „dobálta” a macskákat nappalijában, tévékamerák kereszttüzében, hogy megmutassa, macskái fájdalomküszöbe olyan magas, hogy bármit le- hét velük csinálni, így tehát nem meglepő, hogy több tenyésztő és macskabarát is ellenszenvvel figyelte a hölgyet és macskáit; egy ilyen közömbös, mindennemű önvédelmi reflex nélküli macska természetesen saját magára is veszélyes, és szöges ellentéte mindannak, ami egy normális macskára jellemző kell legyen. A tenyésztők egy maroknyi csapatát, akik érdeklődtek a fajta iránt, szerződés kötött Ann Bakerhez, ezért minden egyes eladott kölyök után százalékot kellett fizetniük - a fajta „szerzői jogát” Ann Baker birtokolta. Ahogy telt az idő, Baker egyre furcsább történetekkel hozakodott elő a fajtáról, például azt terjesztette, hogy a ragdoll emberi géneket hordoz, és még űrlényekkel, földön kívüli élettel is kapcsolatban lehet. Nem csoda hát, hogy szép lassan hitelét vesztette a vele szerződésben álló tenyésztők szemében. Szerződésbontásra került sor, majd a tenyésztők összefogtak, és együttesen munkálkodtak a fajta további fejlesztésén, Ann Baker beleszólása és befolyása nélkül. Ezzel együtt meg kellett birkózniuk azzal is, hogy el-feledtessék az emberekkel Ann Baker furcsa, képzeletbeli, rájuk tukmált történeteit. Ebben az időszakban a fajtáért legtöbbet az egyik tenyésztő, Denny Dayton tett. Rengeteg erőfeszítésébe került elérni, hogy a ragdollt elismerje az akkori amerikai macskaszövetség. 1967-ben az ő és más, elhivatott tenyésztők munkája meghozta gyümölcsét. Mára szinte minden ország valamennyi szervezete elismeri a fajtát. Bár a fajta maga már mindenütt általánosan bejegyzett, ez nem vonatkozik minden színre és mintázatra, amelyben tenyésztik. 1971- ben Ann Baker megalapította saját ragdolltársaságát, az I. R. C. A.-t (Nemzetközi Ragdoll Macska Szövetség), ahová még a mai macskák egy kis része is bejegyzett. Viszont az I. R. C. A.-nál regisztrált macskák csak és kizárólag az I. R. C. A. által rendezett kiállításokon vehetnek részt, más szervezet nem ismeri el őket.

JELLEM

Higgyük el, hogy a ragdoll körül keringő különös történetek vagy csak a képzelet szüleményei, vagy pedig Ann Baker terjesztette el azokat. A ragdoll nem egy „bábu”, és igenis érez fájdalmat. Viszont az együk legszeretetreméltóbb és leggyengédebb ismert fajta. Legtöbbjüknek kitűnő természete van. Nyitottak, és nagyon megbíznak az emberekben, még az idegenekben is. Ezért a legtöbb ragdoll-tulajdonos nem engedi, hogy szabadon kószáljanak, mert ha bárki közeledését barátságosan fogadják, könnyen megeshet, hogy felkapják, és elviszik őket. Nem tudat alatti reflexről van szó, hanem arról, hogy a macska így fejezi ki bizalmát az emberek felé. Csak álékor viselkednek így, ha kényelemben érzik magukat, és teljesen kipihentek. A ragdollok nagyon szeretik az emberi társaságot, de jól kijönnek más macskákkal, kutyákkal és gyerekekkel is. Egyszerű és stabil jellemük miatt jól érzik magukat zajos környezetben is. Hangjuk visszafogott, természetükhöz hasonlóan; nem tolják magukat előtérbe, és nagyrészt békések és nyugodtak, bár lehetnek kifejezetten aktívak és játékosak is, ha ahhoz van kedvük. Könnyen meg lehet őket tanítani pórázzal sétálni.

GONDOZÁS

Normális esetben a ragdoll szőre nem igényel túl sok gondoskodást, mivel selymes, és nem hajlamos a gubancolódásra. Bár elég hetente egyszer átkefélni, szőrváltáskor nem árt ezt a procedúrát naponta ismételni.

Küllem / TEST

A ragdoll nagytestű, elegáns, izmos, hosszú macska. Az egyik legnagyobb ismert macska-fajta. Általában későn válnak ivaréretté, és végső testméretüket általában négyéves korukra érik el. Mellkasa telt, nyaka rövid és erőteljes. Hátsó lábai sokkal vastagabbak és hosszabbak is, mint a mellsők. Lábai közepes hosszúságúak, csontjai nehezek, nagy, kerek mancsain a lábujjak közül szőrpamacsok lógnak. A bozontos farok hosszának aránylania kell a test többi részéhez.

FEJ

A fej közepesen nagy és ék alakú. A pofazacskók jól fejlettek, az áll pedig erős. A közepesen nagy fülek távol helyezkednek el egymástól, végük lekerekített. Az orr enyhén boltozatos. A szemek nagyok és oválisak.

SZŐRZET

A félhosszú szőr selymes, és szorosan simul a testhez. A bunda hosszabb a nyakon, a bricsesznél és a farkon.

SZÍNEK ÉS MINTÁZAT - ÁLTALÁNOSSÁGBAN

A ragdollt csak colorpoint mintával tenyésztik, ahogy a sziáminál már láttuk. A mintához kék szemszín tartozik, ennek, amennyire lehet, sötétnek kell lennie. A ragdollt háromféle variációban tenyésztik - colorpoint, zoknis és bilcolor. A colorpointnak ugyanazok a rajzolatai, mint a sziáminak, vagyis a világos színezetű test mellett a farok, a lábak, a maszk és a fülek színezettek; a macska valódi színe csak az extremitásokon jelenik meg. A zoknis fajta igazából colorpoint, de itt a mancsok és az áll fehér színűek, és az állón kezdődő fehér minta meg-szakítás nélkül végigfut a test alsó részén, egészen a farok tövéig. A bikolor a legismertebb és legnépszerűbb minta. A bikolorok hasa, mellkasa, lábai és mancsai teljesen fehérek, és jellegzetes a pofán látható, fordított V betűt formázó fehér jegy. Náluk megengedett a háton lévő fehér rajzolat is. A ragdoll „klasszikus” színei a következők: fóka jegy (fekete), kék jegy, csokoládé jegy, lila jegy. Manapság már más színek is előfordulnak, például a cirmos jegy, a krém jegy, a vörös jegy, a teknőc jegy, valamint a füstszínű és az ezüst. Az „új” színeket csak nagyon kevesen tenyésztik, és korlátozva ismerik el.

MEGJEGYZÉS

• A ragdoll kölykök mindig hófehéren jönnek világra. Csak később - általában legalább tíz nap elteltével -, fokozatosan jelennek meg rajtuk a rajzolatok és a színek.

• Szinte lehetetlen előre meghatározni a fehér szín elrendeződését, így sokszor előfordul, hogy hibás színű kölykök születnek, például olyanok, amelyek félúton vannak a zoknis és a colorpoint között. A kiállításokon nagyon sok múlik a helyes rajzolaton, ezért zoknis és bikolor ragdollokat nem könnyű tenyészteni. A fajtastandardnak megfelelő rajzolatú macskák - főleg a bikolorok - gyakran sokkal borsosabb áron kelnek el, mint a kisebb szépséghibákkal rendelkező társaik.