Orosz kék macska

Az orosz kék macska eredetét is homály fedi, melyeket legendákkal próbáltak kipótolni rajongói. Feltevések szerint a cica nevéből is eredően Észak-Oroszországból, méghozzá Arhangelszkből származik, innen vitték át teherhajók az 1860-as években Angliába. Eredetileg arhangelszki kéknek hívták, mára orosz kék lett a neve. Kezdetekben még vadászták is pompás bundájáért, melyet fóka vagy hódprémhez hasonlítottak. Történetek keringenek arról is, hogy az orosz cárok királyi macskájának számított ez a cica, melyet Viktória királynő is kedvencéül fogadott később. Pontosan még ma sem tudjuk, hogy milyen fajtákból és változatokból alakult ki ez a fajta. Annyi bizonyos, hogy Angliában 1875-ben mutatták be egy kiállításon. Külön osztályt 1912-ben kapott, a második világháború után angol és skandináv tenyésztők folytatták a fajta továbbnemesítését. Félénk, csendes, nyugodt, ugyanakkor játékos cica, aki gazdájához ragaszkodik, lakásban tartásra kiváló. Nincsenek nagy igényei, a modern, elfoglalt gazdik időbeosztásához is prímán alkalmazkodik. Egyedül is jól elszórakoztatja magát és vidáman üdvözli a hazatéri gazdit. Sok időt nem kell az ápolásával tölteni: alkalomadtán egy kis körömigazítás és némi fésülés bőven megteszi. Gyerekek mellé is ajánlott.

EREDET / A KEZDETEK

Az orosz kék, amelyet időnként kék orosznak is neveznek, az egyik legrégibb ismert macskafajta. Kiállításokon már 1900 körül is lehetett velük találkozni. Közismert, hogy körülbelül két-száz évvel ezelőtt rövid szőrű, karcsú testű, kék macskák tűntek fel Arhangelszkben, a Fehér-tenger orosz kikötő-városában. Ezekből a macskákból párat magukkal vittek brit tengerészek, és Angliában kiállították őket arhangelszki macska néven. Az első orosz kék tulajdonosa egy angol hölgy, Mrs. C. Carew Cox volt. 1889-től számos kék macskát birtokolt, némelyikük eredete ismeretlen volt, de minden bizonnyal nem orosz ősöktől származtak. 1893-tól egyre gyakrabban vásárolt Arhangelszkből érkező macskákat, mint például a "Lingpopo" és "Olga" nevű nőstényeket és egy "Moscow" névre hallgató kandúrt. Olga a korai időszak egyik leghíresebb orosz kékjének anyja volt - az 1898-ban született "Bayard"-é. Apja "King Vladimír" volt, a neve azt sejteti, hogy ő szintén Oroszországból érkezett, de erre vonatkozó bizonyítékok nincsenek. A századforduló táján az orosz kékeket nem tekintették külön fajtának. A rövid szőrű kék macskákat többé- kevésbé egymással pároztatták, és mindenkinek megvolt a saját elképzelése, hogyan kellene egy ilyen macskának kinéznie. Ami viszont biztos, hogy Mrs. Carew még több macskát hozatott Arhangelszkből, és tenyészteni is kezdte őket. Ebben a korai időszakban az arhangelszki kék, félorientális típusú macskát nem igazán ismerték el fajtatisztaként. Csak 1912-ben különítettek el Nagy-Britanniában a külföldi fajtáknak egy külön osztályt, és az orosz rövid szőrű típus tenyésztése ekkor indult be hivatalosan. Abban az időben a fajta neve még nem a mai volt, mert az orosz forradalom miatt az Oroszországgal kapcsolatos "dolgok" nem igazán voltak népszerűek Angliában. 1939-ig a fajtát "kék külföldi" néven ismerték Angliában, utalva ezzel arra, hogy a fajta külföldi, de nem orientális.

JELENKORI TÖRTÉNET

A második világháború vízválasztónak bizonyult a fajta fejlődésének történetében. A háború után oly kevés fajtasajátos orosz kék maradt, hogy felmerült a beltenyésztés problémája, és a tenyésztők rákényszerültek, hogy más fajtáktól "kölcsönözzenek" géneket. Ez idő alatt főként a kék jegyű sziámikkal keresztezték őket. A sziámi segített kiszélesíteni a génállományt, és életerősebbé is tette a fajtát, ám nem kívánt színmintát - point - is hozott a fajtának, ez még a mai tenyésztőknek is okoz néha fejtörést, hiszen a pointok recesszív öröklöttsége miatt még ma is felbukkannak. A sziámi faktor hatására az orosz kék karcsúbb és még elegánsabb lett, mint eredetileg volt, mígnem az 1960-as években megalakult egy’ tenyésztői kör, amely arra volt hivatott, hogy megpróbálja visszavezetni a fajtát a "régi" orosz típushoz, és ezt sikeresen meg is valósították. Az orosz kék tenyésztése nem kizárólag brit kiváltság volt. Skandináviában is egészen korán megkezdődött a tenyésztés, főként Svédországban, és a tenyésztők szeme előtt a rövid szőrű orosz fajta fenntartásának célja lebegett. Amerikában a C. E A. 1949-ben jegyezte be az első orosz kék macskát, és az is kiderült, hogy évtizedekkel korábban szállítottak már orosz kékeket Amerikába. Ennek ellenére csak 1964-ben kapott a fajta hivatalos bajnoki státust Amerikában. Az orosz kék ma már közismert fajta minden olyan országban, ahol macskákat tenyésztenek. A fajtának hűséges, ha nem is nagy rajongótábora van, akik komolyan elkötelezik magukat a fajta fennmaradásáért, és ahol még lehet, tökéletesítéséért. Kis számban, de ma már tenyésztenek orosz fehéreket és orosz feketéket is.

JELLEM

Az orosz kéknek igen fajtasajátos a viselkedése. Jó viselkedésűek és kiegyensúlyozottak, imádják a békés életet és az otthoni harmóniát. Ezenfelül nagyon ragaszkodnak gazdájukhoz. Az olyan kijelentések, mint a "nincs igazabb macska az orosz kéknél", nem teljesen alaptalanok. Olyan történetek is keringenek róluk, hogy visszautasítják az ételt, ha a gazdájuk nincs otthon. Majomszeretettel csüngenek gazdájukon, például ölbe ülnek, és szorosan kötődnek hozzájuk, de ugyanakkor soha nem felejtik el, kik is ők valójában - mindent lehet rájuk mondani, csak azt nem, hogy tolakodóak. Ha idegenekkel találkoznak, nem döntenek elhamarkodottan. A tipikus orosz kék úgy reagál az idegenre, hogy elsétál, és bizonyos távolságból kezdi el szemlélni - ezt a viselkedést nem szabad összetéveszteni a félelemmel -, és ő dönti el, hogy mikor érkezett el az ideje az ismerkedésnek. Az orosz kék macskák nem barátkoznak akárkivel, nem másznak bárki ölébe - ez az előjog csak a gazdát illeti meg. A gazdáik pedig különösen ezen tulajdonságáért szeretik. Jól kijönnek más macskákkal, és nem viselkednek ellenségesen sem kutyákkal, sem gyerekekkel. A fajta kevésbé ajánlott zajos környezetbe, ahol esetleg kisgyerek van, mivel szeretik a békét és a csendet. Felváltva aktív és nyugodt; élvezi a játékot, de nem mértéktelenül. Ezenkívül nagyon intelligensek is; az orosz kék hamar megtanulja például, hogy hogyan kell kinyitni az ajtót. Mindent egybevetve, nagyon ragaszkodnak gazdájukhoz. Ha sokat vagyunk távol otthonról, altkor ez nem éppen az ideális fajta.

GONDOZÁS

Az orosz kék tartása nem igazán nehéz munka. Szőrük rövid és rugalmas, és csak minimális törődést igényel. Elegendő hetente egyszer sörtés kefével átfésülni. Ne keféljük vagy fésüljük túl erősen, mert azzal kihúzzuk szőrének egy részét.

KÜLLEM / TEST

A test viszonylag hosszú, izmos és kecses. Nem szabad túl masszívnak (mint a brit rövid szőrűnek) vagy túl karcsúnak (mint a sziámi) látszódnia, valahol a kettő között kell testalkatának lennie. Alá- bak hosszúak, a mancsok oválisak. A farok hosszú és elkeskenyedő.

FEJ

Szemből nézve a fejnek rövid ék alakúnak és nem túl hosszúkásnak kell lennie. A fülek függőlegesen állnak, messze egymástól, széles alapúak, végük lekerekített. Az orrvonalnak profilból, amennyire lehetséges, egyenesnek kell lennie, hossza közepes, és stop nélkül csatlakozik a lapos fejtetőhöz. A mandulavágású szemek távol állnak (körülbelül másfél szemnyi távolságra) egymástól. Az áll erős, a bajuszpárna pedig markáns. A nyak hosszú és erős.

SZŐRZET

A fajta egyik igazi sajátossága a kettős, rugalmasan felépített bunda és az elegáns testfelépítés kombinációja. A kiállításokon a hangsúly nagy része a szőrzeten van, ezért szinte a pont-számok felét ez adja. A dupla bunda rövid, selymes és finom felépítésű, tapintásra nagyon puha. A szőrzet soha nem tapadhat túl szorosan a testhez, hanem attól kissé el kell állnia. Rugalmasságával együtt a bunda bársonyos hatást kelt. Az orosz kék szőrzete semmilyen más fajtáéhoz nem hasonlítható.

SZÍNEK

Eredetileg az orosz kéket csak kék színben tenyésztették. Ez a kék (a fekete fakult változata) legjobb esetben középkék, amennyire ez lehetséges, a szőrszálak vége pedig finom, ezüstösen csillogó. Hibának számít, ha fehér szőrszálak vannak a bundában. A szellemrajzolat (cirmos minta jelei) szintén nem megengedett. A szemek színe csodálatosan szép mélyzöld. A szem sárgás elszíneződését hibaként könyvelik el, de időnként évekbe telhet, mire a végleges, mélyzöld szín kialakul. Léteznek fehér és fekete orosz macskák is; az ő esetükben a fehér színnek igazán tiszta fehérnek, a feketének pedig mély fekete színnek kell lennie. Ezeknél a színváltozatoknál a szemnek ugyanúgy mélyzöldnek kell lennie.

Források: A fajtaleírásokat több szakkönyv, wikipediás cikk, külföldi honlapok és fórumok összevetése alapján készítettünk el. A fajtaszakértő által ellenőrzött cikkeket magyar tenyésztők lektorálták.